Makó és környéke

2015.07.03. 22:44

Már csak 7-et kell aludni az M43-as átadásáig

Makó–Nagylak - Jövő héten szombaton átadják a Makótól az országhatárig tartó M43-as autópályát, így sztrádán juthatunk el Aradra vagy éppen Temesvárra. Az örömteli hírre a térségben élők 1543 napot vártak.

Segesvári Csaba

 Románia is útdíjas

A romániai utak díjkötelesek. A matricát érdemes már induláskor megvenni, a www.roviniete.ro/hu/ oldalon ezt magyarul is megtehetjük. Az autóknak a 7 napos jogosultság 3 euróba, a 30 napos 7 euróba, az egyéves 28 euróba kerül.

1543 nappal az M43-as Szeged–Makó szakaszának átadása után végre sztrádára terelődik a romániai Constanta felől Nyugat-Európába tartó teher- és személyforgalom: egy hét múlva adják át a Makót a romániai Nagylakkal összekötő autópálya újabb két részletét. A napokban a romániai Autópályák és Országutak Országos Társaságának (CNADNR) szóvivője azt közölte, július 11-én, szombaton Nagylaknál megnyílik az első autópálya-határátkelő Magyarország és Románia között.

Az 59 milliárd forintból megépült, 23,1 kilométeres sztrádát tegnap a kivitelező Duna Aszfalt Kft. munkatársával járhattuk be.

Az átkelőn még folyik a munka, a román szakemberek burkolati jeleket festenek, tábláznak. Fotó: Segesvári Csaba

Az átkelőn még folyik a munka, a román szakemberek burkolati jeleket festenek, tábláznak. Fotó: Segesvári Csaba
A makói csomóponttól induló kétszer két sávos autópálya műszaki átadása június 25-én befejeződött, minden a helyére került. A magyar–román határra, a későbbi schengeni csatlakozás lehetősége miatt konténerekből építettek átkelőt, a ki- és a belépő oldalon 4-4 sáv jut az autóknak, kamionoknak, kettő a buszoknak. Az átkelőn még folyik a munka, a román szakemberek burkolati jeleket festenek, tábláznak. A gyenge szélben szépen lobog a magyar, a román és az uniós zászló, egyelőre egy piros bójasor mutatja, hol ér véget Magyarország.

A Szegedtől induló M43-as Nagylaknál csatlakozik a romániai A1-eshez, a jövő szombati átadóval egy időben nyitják meg az A1-es Pécskától Aradig tartó részét. Így Szegedtől egészen Temesvárig lehet autópályázni, ami a korábbi több mint 2 órás utat alig 50 percesre rövidíti.

Napsütésben, gyenge szélben együtt lobog a magyar, a román és az uniós zászló az új határátkelőnél. A szerző felvétele

Napsütésben, gyenge szélben együtt lobog a magyar, a román és az uniós zászló az új határátkelőnél. A szerző felvétele
Az M43-as határig tartó szakaszáról 2011-ben még azt írtuk, hogy az út 2013-ra kész lesz, ez a későbbiekben 2014-re, majd 2015-re módosult. A Magyar Közút Nzrt. 2013-as forgalomszámlálási adatai szerint Nagylaknál naponta átlagosan 1930 kamion és kicsivel több mint 2 ezer autó lépi át a határt. A Makóig tartó szakasz átadása óta eltelt 1536 nap alatt a 43-as út mentén élőknek több mint 2,9 millió kamion dübörgését kellett hallgatniuk. De nem minden kamion tűnik el. A veszélyes anyagot, élő állatot vagy növényt szállító járművek továbbra is a 43-ason hagyják el az országot, de megnyugodhatnak olvasóink: információink szerint ez naponta kevesebb mint 20 kamiont jelent.


286 ezer 667 teherautónyi föld a töltésre

Az M43-as építéséhez 4,3 millió köbméter földet mozgattak meg, így épült meg az átlagosan két méter magas töltés. Ahhoz, hogy olvasóink elképzeljék, ez mekkora mennyiség, eláruljuk, egy billencs 15 köbméter földet tud szállítani. Vagyis az M43-as építésénél 286 ezer 667 teherautónyi földet szállítottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!