Makó és környéke

2019.05.20. 19:11

Megkezdődött a Ford-fal felújítása

Megkezdődött az ipartörténeti jelentőségű Ford-fal restaurálása Makón. A munka befejezése augusztus végére várható - a veterán autósok már szervezik is akkorra a maguk ünnepségét.

Szabó Imre

– Sok évtizednyi várakozás után szinte alig mertem elhinni, hogy végre tényleg elkezdődik a munka a falnál – mondta az épületet tulajdonló Népi Iparművészeti Kft. vezetője, Nadobán László.


Az egykori Ford-lerakatnak arról a faláról van szó, amely a Vásárhelyi utcára néz. Ez a Deák Ferenc és a Vásárhelyi utca sarkán álló épületben 1922 és 1944 között működött Galamb József rokonainak jóvoltából. A falon még ma is kivehető a Ford–Lincoln–Fordson felirat, és a négy, autókat ábrázoló képből is felismerhető egy, még ha nagyon nehezen is. Az épületben egyébként jelenleg autóalkatrész-kereskedés működik.

 

Fotó: Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre


A nevezetes falra már hónapokkal ezelőtt kikerült két nagy méretű molinó, jelezve: lesz felújítás. Most azt láttuk, hogy már épül az állványzat, ami a munka elvégzéséhez szükséges. Úgy tudjuk, a teljes homlokzatot, illetve a reklámfeliratokat és az ábrákat is újraalkotják, a munkát pedig a makói Amandinus Kft. fogja elvégezni. Mint korábban megírtuk, a felújítás összesen 12,5 millióba fog kerülni. A pénzből 7 milliót a város áll, a többit a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelmi előirányzatából kapja meg, de ad félmilliót a Galamb család, és 450 ezret az épület tulajdonosa, a Népi Iparművészeti Kft. is. A rekonstrukció azért sürgető, mert miközben a falat pusztulás fenyegeti, nemrégiben volt 110 éves a Makóról elszármazott Galamb József által tervezett, az évszázad autójává választott Ford T-modell.

 

Fotó: Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre


 A munka befejezése augusztus 31-re várható. Szilágyi László, a helyi veteránjármű-egyesület elnöke azt mondta, már szervezik arra a hétvégére a maguk szerény ünnepségét: ez egy nemzetközi Rolls Royce-találkozó lesz.

Galamb József szülővárosában sokan örülnek, hogy már látható jele is van a Ford-fal felújításának. Fotó: Szabó Imre

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!