Makó és környéke

2016.04.28. 17:09

Mégsem zárják be a szülészetet Makón

Egy kivétellel válaszra sem méltatták a makói képviselők a DK-s Török József kérését, hogy írják alá: nincs közük offshore céghez. Az is elhangzott, hogy nem zárják be a szülészetet.

Munkatársunktól

Továbbra is működik a szülészet-nőgyógyászat a makói kórházban – derült ki a tegnapi testületi ülésen [namelink name="Zeitler Ádám"] (Jobbik) kérdése nyomán, aki úgy hallotta, orvoshiány miatt kerül lakat az osztályra. Az ülésteremben ott volt [namelink name="Nagy Jenő"], a vásárhelyivel összevont kórház makói vezetője, aki elmondta, erről nincs szó. A szóbeszéd amiatt indult, hogy a 7 itteni orvosból 2 hamarosan nyugdíjas korba lép, és bejelentette visszavonulását. A kórház most a személyi kérdések megoldásán dolgozik.


Ugyancsak napirend előtt kért szót [namelink name="Török Miklós"] (DK), aki elmondta: az offshore-botrány miatt az ülés kezdete előtt egy-egy önkéntesen kitölthető nyilatkozatot adott át képviselőtársainak. Arra kérte őket, írják alá, sem nekik, sem családtagjaiknak nincs közük adóparadicsomokban bejegyzett cégekhez. A jegyzőt arra kérte, ezeket az önkormányzat tegye közzé honlapján, [namelink name="Bálint-Hankóczy Beatrix"] azonban közölte, erre nincs jogi lehetőség.


Török javaslatára egyedül [namelink name=" Kádár József"] (Fidesz–KDNP) reagált, mondván, ő tisztességes adófizető polgár, így semmi szükség az adatlapra, nem fogja aláírni, és képviselőtársaitól is azt kérte, ők se tegyék.

Az ülésen elvi döntés született arról, hogy a vízmű Tinódi utcai egykori székházát használatra megkaphassa a makói levéltár, méghozzá ingyen. Pénzt, mint [namelink name="Hadik György "] (Fidesz) felhívta rá a figyelmet, egyébként sem lehetne kérni a levéltártól, hiszen az közfeladatot lát el. A város viszont megszabadul az üresen álló épület fenntartásának költségeitől, egyúttal felszabadul az intézménynek most helyet adó régi városháza egy jelentős része. Így az eddigi 300 helyett 1000 négyzetméter jut a levéltárnak, ráadásul egy korszerű épületben. Urbancsok Zsolt levéltár-igazgató mindezt megköszönte a városnak, [namelink name="Farkas Éva Erzsébet"] polgármester (Fidesz) pedig hozzátette: jó lenne, ha előbb-utóbb az egykori Csanád vármegye iratanyaga is visszakerülne Szegedről Makóra.

Döntöttek a kitüntetésekről


Zárt ülésen határozta el a testület, hogy idén Makó Városért Emlékplakettet kap [namelink name="Tóthné Döme Mária"], Csikota József és [namelink name="Tatár István"]. Makó Város Emlékérmét[namelink name=" Oros Károly"],[namelink name=" Budainé Keczer Csilla"], [namelink name="Bartha Béláné Farkas Margit"], [namelink name="Nagy Árpád"] és zenekara, [namelink name="Kiss Ivánka"], [namelink name="Komárné Nagyfalusi Mária"], illetve az 1961/62-es férfi kézilabdacsapat tagjai kapják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!