Makó és környéke

2016.09.17. 14:36

Megtöltötte a lelei főteret a Lord - galéria

Maroslele - Nagy sikerű, hangulatos koncertet adott péntek este Maroslelén a jövőre 45 esztendős rocklegenda, a szombathelyi Lord zenekar.

Szabó Imre

- Nekünk minden koncert ugyanolyan fontos, legyen az akár egy kis faluban, akár egy stadionban. Minden buli egyforma, ugyanazt adjuk a közönségnek, bárhol játszunk - mondta Pohl Mihály, a szombathelyi Lord együttes énekese péntek este, a csapat maroslelei koncertje előtt. És valóban: aki ott volt, láthatta, hallhatta, hogy a fiúk kitettek magukért. Bő másfél órán át muzsikáltak fáradhatatlan lelkesedéssel a templom mellett felállított nagyszínpadon. A tér ezúttal is zsúfolásig megtelt emberekkel - a Lord ugyanis nem először járt itt: napra pontosan 5 éve ugyancsak nagy sikerű falunapi koncertet adtak.

Megtöltötte a lelei főteret a Lord. Fotó: Szabó Imre (galéria)

A Lord együttes egyébként jövőre lesz 45 éves, ami a hazai rockmezőnyben figyelemre méltó dolog. - A dicsőséget megszerezni könnyű, de évtizedeken át megtartani már nem mindenkinek sikerül - mondta erről az énekes. Akit megkérdeztünk arról is, ennek mi a titka, de azt mondta, a titok épp attól titok, hogy senki sem tudja. Beke Márk, a csapat fiatal billentyűse, aki 2 esztendeje játszik a zenekarban, ezt annyival egészítette ki: amikor az együttesbe került, őt is magával ragadta az a szellemiség, ami a társaságra jellemző. Ennek pedig a zene szeretete és a közönség iránti feltétlen tisztelet és ragaszkodás az alapja - mondta. Nem beszélt a levegőbe: fáradtság ide vagy oda, a koncert után a Lord-tagok mosolyogva, közvetlenül osztották az aláírásokat, álltak össze közös fotókra a rajongókkal.


A muzsikusok közül többen úgy távoztak Leléről, hogy fokhagymafűzért is vittek magukkal. Azt is megtudtuk tőlük: a Lord a Budapest Sportarénában tartja jövőre, február 11-én a 45 éves születésnapi szuperkoncertet, amely egyben a most készülő album lemezbemutatója is lesz. A maroslelei falunapi programsorozat pedig szombaton is folytatódik, délután például gazdatalálkozót tartanak főzőversennyel, este pedig tűzijáték és retródiszkó lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!