Makó és környéke

2019.07.02. 14:00

Mocsári teknőst mentett a makói operatőr

Betévedt egy makói magánház udvarába egy teknős, aki aztán a véletlenek összjátékának köszönhetően híres lett.

Szabó Imre

A házban lakó Sulyok Magdolnának ugyanis régi ismerőse Szentpéteri István, az egyik országos kereskedelmi tévé tudósítója, aki a nem mindennapi látogatásról rövid színes híranyagot forgatott. Az állat egyébként minden bizonnyal a kapu alatt szökött be, és teregetés közben vették észre. Kapott enni-inni, és látszott rajta: egészséges, élénk, csak egy kicsit idegesítette, hogy hirtelen idegen helyen, egy kertben találta magát.


Átmeneti gazdája először azt hitte, díszállatról van szó. A facebook segítségével szerette volna megtalálni a gazdáját, ám hamar kiderült róla, hogy ez egy vadon élő mocsári teknős, és feltehetően a közeli esővíz-elvezető csatornából érkezett. Feltehetően nőstény, hiszen nyáron csak a tojásrakó nőstények távolodnak el a víztől, különben legfeljebb a partig, vagy valamilyen vízből kiemelkedő tárgyra merészkednek ki. A mocsári teknős Dél- és Kelet-­Euró­pa nagy részén, Marokkóban, a Fekete-tenger anatóliai partvidéke mentén, a Kaszpi-tenger vidékén, keleten egészen az Aral-tóig előfordul. Kedveli a sekély, iszapos sík vidéki állóvizeket. Ez egyébként Magyarország egyetlen őshonos, védett teknősféléje, eszmei értéke 50 000 forint.

A Magyarországon őshonos hüllő feltehetően a kerítés alatt érkezett a portára. Fotó: Szentpéteri István

A Magyarországon őshonos hüllő feltehetően a kerítés alatt érkezett a portára. Fotó: Szentpéteri István

Operatőr kollégánk természetesen segített is, miután értesült a kalandos kedvű teknősről: felhívott egy szakembert, aki azt tanácsolta, az állatot egyszerűen vigyék vissza a természetbe, vízközelbe, olyan helyre, ahol háborítatlanul élhet. Így is tettek: párja, Nagy Orsolya egy papírdobozba tette, és kocsival kivitték egy régi bányatóhoz, majd elengedték. Érdekes, hogy amint kitették, azonnal megérezte, hogy merre van a víz. Nyílegyenesen oda tartott, belecsobbant, majd eltűnt megmentői szemei elől.

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!