Makó és környéke

2008.02.19. 21:29

Nagylak Palotával közösen csatornázna

Nagylak - Végleges döntés még nem született, de úgy tűnik, Nagylak a csanádpalotai szennyvízberuházáshoz kapcsolódva oldja meg a település szennyvízkezelésének gondját – hangzott el azon a fórumon, amit a helyi művelődési házban rendeztek tegnap. Egy felmérés szerint a lakosság hetven százaléka egyetért azzal, hogy csatornázni kell.

Szabó Imre

A román határhoz közeli, hatszáz lelkes község ahhoz messze van, hogy csatlakozhasson a makói kistérség hasonló programjához, ezért önálló megoldást kellett keresnie a problémára. Ebben a szegedi Gém Kft. volt az önkormányzat segítségére, amely pályázati támogatásból dolgozta ki a lehetséges fejlesztési irányokat felvázoló tanulmánytervet. Az anyag három alternatívát kínál: a nagylaki határátkelőnél működő tisztítómű bővítését és az erre való csatlakozást, a romániai, nyolcezres lélekszámú Nadlac várossal közösen megvalósítandó szennyvízberuházást, illetve a csatlakozást a majdani csanádpalotai rendszerhez. A szakemberek a legolcsóbb és a legegyszerűbb megoldásnak ez utóbbit látják.

Hetven százalék helyesli

Nagylakot nem fenyegeti annyira a Maros magas vízállása, illetve a miatta kialakuló belvíz, mint például a közeli Magyarcsanádot, mert jóval magasabban fekszik. Itt csak nagyon magas vízállás esetén kell gyakrabban üríteni az udvari derítőket. Ennek ellenére egy felmérés szerint a falu lakosságának hetven százaléka támogatja a beruházást, amit egyébként a környezetvédelmi előírások értelmében ennek híján is meg kellene valósítania az önkormányzatnak.

Gyarmati András, Nagylak polgármestere lapunknak elmondta: a szennyvízkezelés megoldásához szükség lesz egy közel tíz kilométeres, a két települést összekötő gerincvezetékre, valamint a helyi csatornahálózat kialakítására. Ez jelenlegi árakon számolva 250-270 milliós kiadást jelent majd. A felkészülést már elkezdték a beruházásra: év végén elkezdték a háztartásonként havi kétezer forintos befizetést jelentő előtakarékoskodást, ami az önerő előteremtéséhez kell; most bemutatták a kereteket megszabó tanulmánytervet, a következő ciklus elején pedig ugyancsak pályázati pénzből el lehet készíttetni a konkrét terveket. A munkálatokra a szakma szerint 2013-15 között nyílnak meg a pályázati források, akkor kezdődhet a kivitelezés.

A faluban egyébként jelenleg az otthonok 45-50 százaléka csatlakozott a beruházáshoz, Gyarmati András szerint azonban ez az arány már az év közepére el fogja érni a minimálisan szükséges 67 százalékot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!