Makó és környéke

2009.02.02. 20:12

Négy napos munkahét a makói gumigyárban

Makó - Hétfőtől hetente négy napot dolgoznak a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-nél. A cég személyautókhoz gyárt hűtő és fűtőcsöveket. Eddig 100 embert kellett elküldeniük, de azért, hogy a többiek munkája megmaradjon, csökkentették a munkaidőt. <br>

Delmagyar.hu

Az utóbbi hónapokban egyharmadával esett vissza a termelés a makói gumiüzemben. A cég vezetői ezért döntöttek úgy, hogy a további létszámleépítés helyett a munkaidő csökkentését választják. Jelenleg 1100-an dolgoznak a gumigyárban és eddig 100 embert kellett elküldeniük.

Ebben a rövidített munkaidőben a szerződés szerint 3 hónapig dolgoznak. A vállalat vezetői azt az ígéretet kapták, hogy a Continental AG az egyik nyugat-európai gyárából áttelepíti a termelést Makóra. Az határozza majd meg a cég további sorsát, hogy ez az ígéret megvalósul-e, vagy nem - mondta Nagy Mihály a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. ügyvezetője. Azt mondta, azért is fontos számukra, hogy fennmaradjanak, mert a cég a környék meghatározó gazdasági társasága - jól élnek a munkásaik, még Szegedről is többen átjárnak Makóra dolgozni. Ha azonban tovább csökken a megrendelésük, további elbocsátásra lehet számítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!