2011.11.02. 14:40
˝Nem tök mindegy, hol vagyunk?!˝
Mezőhegyes - Augusztusban rendkívüli testületi ülésen szándéknyilatkozatot fogadott el Mezőhegyes arról, hogy amennyiben a törvények lehetővé teszik, kezdeményezni fogják, Békés megye helyett Csongrádhoz tartozzanak. Két hónapja nem történt érdemben semmi, épp ezért elutaztunk a kisvárosba megmérni, mekkora a megyeváltási láz. Még hőemelkedés sem nagyon van.
Odafelé úgy mentem, ahogy a vonat: Nagylakon, Csanádpalotán keresztül, visszafelé pedig a lehetséges vonzáskörzetet céloztam meg: Pitvarost, Csanádalbertit meg a határszélen lévő dél-békési kisvárost Csongrád megyéből ezen a két útvonalon keresztül lehet megközelíteni, s utólag kiderült, jogosan mondták a hegyesiek, hogy ha csak a bevezető útjaikat felújítanák egy esetleges megyeváltás után, már akkor megérné a „visszatérés".
Merthogy 1950-ig a makói székhelyű Csanád megyéhez tartozott az akkori falu, amit aztán a megyerendezés Békéshez sorolt át. Úton odafelé egy lelkes, eltökélt kisvárost vizionáltam, amely minden lehetséges eszközt megragad ahhoz, hogy elérje céljait ebben az ügyben. Beérve az 5299 lelkes (Wikipédia, 2010. január 1-jei adat – csak pontosan!) településre egy picit mást tapasztaltam: a Komlósi utca–II. József körút sarkán található élelmiszerbolt előtt két helybeli a két végletet képviselve felelt.
A nép hangja
– Nem tök mindegy, hol vagyunk?! Úgyis halálra van ítélve ez a település! Folyamatosan öregszik a lakosság, innen csak elmennek az emberek, nemhogy a fiatalok, hanem mindenki, akinek lehetősége van rá...
– Akkor maga miért van még itt?
– Mert esélyem sincs arra, hogy elmenjek: évek óta munkanélküli vagyok, alkalmi munkákból élek. 56 éves vagyok, 8 általánosom van, a cukorgyárban dogoztam, amíg ki nem rúgtak. Most melyik munkáltatónak kellenék? Maga alkalmazna? – kérdez vissza a nevét nem vállaló, kissé ingerültté váló férfi, s „ismerve" a honi munkaerő-piaci igényeket, lehetőségeket, erre tényleg nem nagyon lehet mit mondani.
Tótkomlósnak nincsenek ilyen tervei
A Mezőhegyestől 12 kilométerre északnyugatra, szintén a békés–csongrádi megyehatáron lévő Tótkomlóson nem is gondolkodtak hasonló lépésen. [namelink name="Garay Rita"] polgármester azt mondta, olvasták a sajtóban megjelenteket Mezőhegyes terveiről, de náluk ilyen fel sem merült, szó sem volt róla a képviselő-testületi üléseken. – A lehetőségeinkhez mérten jól működünk, és eszünkbe nem jutott, hogy egy ilyen lehetőséggel éljünk. Nem hiszem, hogy profitálni tudnánk belőle – vélekedett a szomszédos település első embere.
A boltból gyerekeivel kilépő, gyesen lévő anyuka, [namelink name="Némethné Hajnal Mónika"] egy kicsit optimistább: – Akkor, amikor a polgármester asszony bejelentette, hogy a képviselőtestület szándéknyilatkozatot fogadott el a megyeváltásról, egy picit felpezsdült a város. De sajnos két-három napnál nem tartott tovább. Amíg benne voltunk a tévében, az újságokban, addig a többség örült, de ma már ugyanolyan közönyös mindenki, mint korábban volt. Én örülnék neki, ha Csongrád megyéhez tartoznánk! Békéscsabától pont olyan messze vagyunk, mint Szegedtől. És lássuk azért be, a két megyeszékhelyet össze sem lehet hasonlítani. A hozzánk legközelebbi nagyvárost Makónak hívják, körülöttünk itt Békésben hasonló nagyságú, lélekszámú települések vannak. A régióközpont Kovácsháza, de... semmivel sem több, jobb, szebb nálunk. Itt mindenkinek az agrárium nyújt, nyújtott megélhetést, hogy ez anno és most dinnyét jelentett, cukorrépát vagy mást, az gyakorlatilag mindegy. S mivel a mezőgazdaság is olyan állapotban van, pláne itt nálunk, mint sok minden más az országban, innen lehetetlen kitörni – zárta monológját Némethné. Arra a kérdésre, hogy akkor miért érné meg Csongrád megyéhez tartozni azt felelte:
– Akkor talán kevésbé lennének katasztrofális állapotban az útjaink.
Nagyobb térképre váltás
Hasonló véleményen van [namelink name="Pasekné Bányai Ilona"] is, akivel a Ságvári utcában beszélgettem. – Ide olyan ipar, mint mondjuk Kecskemétre a Mercedes, sosem fog települni – mondta a középkorú asszony. – Nincsenek útjaink, a vasútvonal is lassan leépül, senki nem jön ide. A határ ide közelebb van, mint bármelyik magyar település. Ha Békés megyében maradunk, lehetetlen lesz kitörni. Egyre több az üres ház a városban, lassan ingyen sem kellenek senkinek. Mindentől nagyon messze vagyunk. Munkát itt egyedül a kombinát ad nekünk, illetve az önkormányzat és intézményei még a foglalkoztató. De más nem nagyon van. Nem csodálkozom azon, hogy a fiatalok elmennek. Viszont ha megyét válthatnánk, amit személy szerint támogatok, akkor akár járási központ is lehetnénk, s a közeli kelet-csongrádi falvak – Pitvaros, Csanádalberti, Ambrózfalva, Nagyér – is profitálhatnának ebből. Arról nem is beszélve, hogy mi tulajdonképpen visszatérnénk, hiszen 1950-ig Csanád megyeiek voltunk.
– Rólunk a politika egy kicsit elfeledkezett az utóbbi időben, és ennek nagyon egyszerű oka van: az országgyűlési képviselő fideszes, a polgármesterünk független.
Ahogy a polgármester látja
[namelink name="Kovácsné Faltin Erzsébet"] hivatalból is optimista: – Nagyon bízunk abban, hogy állami aktussal, azaz az önkormányzati törvény változásával lehetőségünk lesz arra, hogy Csongrád megyeiek legyünk. Viszont akkor sem adjuk fel, ha marad a mostani rendszer. Ez esetben helyi népszavazást kezdeményezünk, aminek remélem, olyan eredménye lesz, amely kellően megalapozza azt, hogy megvalósulhasson a megyeváltás. A Békés megyei kormányhivatalban értik, elfogadják az érveinket, bízunk benne, hogy fentebb is, és nem történik semmi, ami meggátolná álmaink beteljesülését – mondta sejtelmesen a polgármester asszony, aki amikor rákérdeztem, mire gondol pontosan, azzal tért ki: „bármikor bárkivel történhetnek váratlan dolgok, nem?"
