Női szerepekről Törőcsik Marival - interjú

A Kossuth- és Jászai-díjjal kétszeresen kitüntetett, Cannes-ban is díjat nyert színésznő szívében különösen fontos helye lesz a Páger-gyűrűnek.

– Azt hallottam, már kislányként elkötelezte magát a színművészettel.
– Valóban. Az egyik nagyapámnak volt egy kis mozija, és mivel három vetítési nap volt, nyolctól tizenkét éves koromig, amíg a kis filmszínházat nem államosították, minden filmet megnéztem háromszor. Kicsit úgy éreztem, mintha személyesen is ismerném a kor neves filmszínészeit – köztük Páger Antalt is. Mondanom sem kell, az első szerelmeim is színészek voltak.

Külső-belső kisugárzás

– A színészi pálya – sok más hivatással ellentétben – eléggé emancipált. Hogyan emlékszik vissza, volt bármiféle nehézsége az induláskor amiatt, hogy a gyengébbik nemhez tartozik?
– A színészetre valóban igaz, hogy nem számít más, mint a tehetség és a külső-belső kisugárzás, no meg hogy felfedezik-e az embert. Nekem szerencsém volt, mert amikor a pályám indult, a kor legnagyobb rendezőivel dolgozhattam együtt, akik valamennyien értő figyelemmel, biztatva fordultak felém. A Körhinta például abszolút Fábry Zoltán érdeme. De mind a mai napig azt mondhatom, jó kollégákat kaptam a sorstól.

Törőcsik Mari: az első szerelmeiMakó - színészek voltak Fotó Schmidt Andrea
– Volt-e kedvenc színésznője, esetleg példaképe?
- Nekem ilyen sosem volt. Az ember persze kíváncsi, figyel, és van, akiket különösen megkedvel, akikre felnéz – számomra a színésznők közül ilyen például a Nemzetiben megismert Mészáros Ági. De hogy egy külföldit is mondjak: nagyon szeretem az amerikai Bette Davist.

A szovjetek dicsérték a lábát

– Híresen elegáns hölgy. Minek köszönhető ez?
– A jó külsőhöz nyilván kell egyfajta tartás is, ami az ember egyéniségéből fakad – erre éppen a szerény körülmények közül érkező színészek sora a példa. Páger Antal sem az Esterházy-birtokon született. Az én esetemben ez mindenekelőtt a családi indíttatásnak köszönhető. A szüleim egyszerű családból származtak, de az édesapám már iskolaigazgató volt. Nagyon ügyeltek rá, hogy mindig kifogástalan legyen az egész család megjelenése. Ez az igényesség mindmáig bennem van a színpadon és a magánéletben is. Emlékszem, egyszer egy egészen rövid szoknyát viseltem egy fogadáson, amit Moszkvában tartottak az ötvenes évek vége felé egy filmszemle idején. Magas rangú diplomaták, politikusok is jelen voltak, mert akkoriban tartottak egy szovjet–magyar kormánytalálkozó is, és a tolmács megjegyezte nekem: nagyon dicsérik a lábamat. Megfordultam, hogy megnézzem, ki dicséri – nos, Vorosilov marsall volt, aki már 1917-ben tábornok volt. Mellesleg sosem tartottam magamat különösebben szépnek.

– Hogyan tudta összehangolni a színésznő és a feleség, az édesanya szerepét?
– A színésznőnek sem nehezebb, mint bármelyik dolgozó nőnek. A különbség talán annyi, hogy a mi időbeosztásunk sokkal kevésbé kiszámítható. De arra mindig ügyeltem, hogy naponta legalább egyszer együtt étkezzen a család. Ez tipikusan a reggeli volt. Előfordult, hogy hajnal kettőkor értem haza, de akkor is felkeltem hatkor, hogy együtt indítsuk a napot, és legyen időnk beszélgetni.

Páger csodálatos ember volt

– Páger Antal szerette volna, ha férj és feleség lesznek – mármint a színpadon. Miért nem sikerült?
– Azért, mert mind a ketten be voltunk skatulyázva a magunk társulatába: ő a Vígszínházban játszott, én pedig a Nemzetiben, és akkoriban ez nagyobb akadályt jelentett, mintha valamelyikünk külföldön dolgozott volna. Nem is nagyon láttuk egymást színpadon. Ugyanakkor filmes és tévés forgatásokon gyakran találkoztunk. Máig emlékszem az Isten őszi csillaga című film felvételére. Akkor ismertem meg igazán mélyen Ténit, mert napokig vártunk Karcag mellett a forgatókönyv szerinti felhős időre, és sokat beszélgettünk. Nagyszerű embernek és csodálatos színésznek tartom, aki annak ellenére is képes volt maradandót alkotni, hogy a mi művészetünk a pillanatnak szól.

– Viselni fogja a Páger-gyűrűt?
– Odakerül a többi díj közé – a szívemben viszont nagyon fontos helye lesz.