Makó és környéke

2009.11.09. 21:47

Nyitnak a jégpályák

Makó - Elkezdték építeni a makói Deák Ferenc utcában azt a műjégpályát, amelyet az önkormányzat bérel egy szlovák cégtől. Ha az idő is engedi, vasárnap délelőtt már ki is próbálhatják a csúszkálni vágyók a jeget.

Kormos Tamás

Több testületi ülésen is vitát váltott ki a leendő makói műjégpálya, ugyanis az ellenzék soknak tartotta azt a 17 millió forintot, amennyiért bérelné, illetve üzemeltetné a város a Szlovákiából érkező mobil létesítményt. Végül is a képviselők megszavazták, így el is kezdődhetett az építés a Deák Ferenc utcai parkolóban.

– A pálya 30 méter hosszú és 15 méter széles. A támfalak már állnak, a hűtőcsöveket is lefektették – tudtuk meg Nagy Nándortól, a pályát üzemeltető Kommunális és Közbeszerzési Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől. Egy melegedősátrat is felállítanak: a 12 méter hosszú és 6 méter széles ponyva alatt kap helyet a büfé, a kölcsönző és a jegypénztár, valamint itt vehetik fel a csúszkálni szándékozók a korcsolyájukat.

Az előzetes tervek szerint vasárnap délelőtt nyitnák meg a pályát. Ehhez azonban az kell, hogy az időjárás megfelelő legyen. A szakemberek plusz 15 Celsius-fokig tudják biztosítani a megfelelő jégminőséget. Mivel a pálya nyitott, a sok eső is árt a műjégnek. A létesítmény naponta 12 órán át üzemel, a pontos nyitva tartásról még nem döntöttek. Délelőttönként a makói óvodások, általános és középiskolások ingyen vehetik majd igénybe, testnevelésóra keretében.

Négy hónapon keresztül, vagyis február végéig használható a pálya, márciusban elbontják. Ha beválik a létesítmény, még arról is szó lehet, hogy a város a későbbiekben vásárol egyet, így nem kell bérelnie.

Betörtek a jégpályára – tegnap zárva maradt

A páncélszekrényt, a büfében talált pénzt és némi édességet vittek el a betörők a műjégpálya csarnokából hétfőn, a hajnali órákban. A biztonsági zárral ellátott főbejárati ajtót kiszakították, a pénztár ajtaját feltörték, és elvitték belőle a 100–150 kilós páncélszekrényt, amelyben 100 ezer forint körüli váltópénz volt – a széfet autóval szállították el. A bevételt vasárnap este elvitték a csarnokból a biztonsági őrök, ezért nem találtak nagyobb összeget a betörők. A büféből a kassza tartalma tűnt el és az édesség – a bort szétlocsolták a földön. Az épületben nincs biztonsági őr éjszakánként. A jégpálya ma újra kinyit.

Szentesen is korizhatnak

November 15-én, vasárnap délután 4-kor nyílik meg az a jégcsarnok, amelyet a Szentes-Frigó Kft. épített saját erőből, 110 millió forint ráfordítással az Attila úti telephelyén. A 20-szor 30 méteres jégfelületet egy 7 méter magas, könnyűfém-szerkezetes, fedett, oldalról ponyvával borított csarnok rejti. A pálya 20 fok alatt, azaz várhatóan jövő márciusig várja a korcsolyázni vágyókat, és a tervek szerint a jövőben szeptembertől márciusig fogadná a korcsolyázókat. Szentes 50 kilométeres körzetében nincs hasonló létesítmény. A sportolni vágyók kényelmét a szomszédban felhúzott kiszolgáló egység és egy harminchelyes parkoló is biztosítja. A képviselő-testület döntése szerint délelőtt és kora délután a szentesi és környékbeli önkormányzati iskolákba járó diákok használhatják a létesítményt, amely a nap többi részében bárki által látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!