Óföldeák szobrot állít Barlainak

Az óföldeáki önkormányzat emlékhelyet készül állítani az egy esztendeje elhunyt korábbi polgármester, Barlai József tiszteletére. A községháza udvarán egy nyitott könyvet formázó kőszobor hirdeti majd emlékét.

Október 29-én, vasárnap délután három emlékhelyet avatnak Óföldeákon az egy évvel ezelőtt súlyos betegségben elhunyt polgármester, Barlai József tiszteletére. A községháza udvarán készülő emlékhelyen egy nyitott könyvet formázó kőszobor fogja hirdetni az emlékét – a műalkotás elkészítésére a község önkormányzata az Erdélyből áttelepült maroslelei kőfaragó mestert, Gerai Lászlót kérte fel. Mint Hajnal Gábor, Óföldeák most újraválasztott polgármestere – Barlai József utódja – lapunknak elmondta: az emlékművet adakozásból állítják, egy kivétellel a képviselő-testület tagjai adták össze az ehhez szükséges összeget. – Mostantól a falunapokon nemcsak a temetőben tudunk megemlékezni mécsessel, virággal Jóskáról, hanem itt is – mondta a falu első embere, hozzátéve: elődje olyan sokat tett a községért, hogy ezt mindenképpen megérdemli.

Barlai József 1985-től közös tanácsi kirendeltségvezetőként, majd községi elöljáróként irányította a falut, az 1990-es első demokratikus helyhatósági választások óta pedig – megszakítás nélkül – polgármesterként. Hajnal Gábor elődjére úgy emlékezik: az önállóságára büszke falu Barlai József munkája nyomán vált virágzó településsé. Olyan fejlesztések fémjelzik tevékenységét, mint például a vezetékes földgáz lángjának fellobbanása, a telefonhálózat kiépülése, az addig sáros utcák leaszfaltozása.

Szívügyének tartotta a falu gazdag kulturális örökségének ápolását, így a Návay család hagyatékának megőrzését, az erődtemplom régészeti feltárását is. A faluban emberi magatartása miatt is nagy megbecsülésnek örvendő vezető 2004. februárjában mondott le tisztségéről, megromlott egészsége miatt. Ezt követően kapta meg – elsőként – az emlékplakettel járó Óföldeákért kitüntető címet.

Továbbjutott az Atalanta
A csoportkör hatodik, utolsó fordulójában szerdán 3-0-ra győzött a Sahtar Donyeck vendégeként.
A román kormány 28 prefektust váltott le
A magas rangú közhivatalnokoknak fontos szerepe van.
Hosszú Katinka triplázott a nyitónapon
Három számban diadalmaskodott.
A juh- és kecskehús fogyasztására hívják fel a figyelmet
Ösztönző kampányt indít a magyar kormány.
Áder János: ismét kalapot emelhetünk a magyar orvosok előtt
Magyarország minden polgára büszke lehet rájuk, tudásukra és emberségükre – mondta a köztársasági elnök.
Csongrád is csatlakozik az országfásítási programhoz
Az országfásítási kezdeményezés novemberben indult, azóta már országszerte több település is csatlakozott a mozgalomhoz.