Makó és környéke

2017.12.08. 12:43

Pár éve még kabátban ültek az órán, most meg pólóban is meleg van: jól vizsgázott a Galamb-iskola energetikai rendszere

Makó - A vártnál is nagyobb spórolást tesz lehetővé a fűtés- és az áramszámlán a makói Galamb-iskola energetikai korszerűsítése. De nem csak a megtakarítás fontos: az új rendszer üzembiztosan működik, így a diákoknak többé nem kell télen fázniuk a tanteremben.

Szabó Imre

– Nagyon kellemes az idő az osztályteremben, de a folyosón is – mondta a makói Galamb agrárszakképző iskolában mezőgazdasági gépésznek tanuló kilencedikes Tóth Zsolt. A fiatalember, ahogyan több osztálytársa ugyancsak, pólót viselt, a kabátok, vastag pulóverek a fogason lógtak – miközben a radiátor hőfokszabályozója nullára volt állítva. Nem mindig volt ilyen kellemes a klíma ebben az iskolában télidőben: néhány éve azzal került az intézmény a címlapra, hogy a rossz kazánok miatt a diákok kabátban, dideregve ülnek az órákon.


Mindez egy homlokzati megújulással is együtt járó, összesen 350 millió forintos energetikai korszerűsítésnek köszönhető, amit jelentős részben a Norvég Alap támogatásával valósították meg. A fűtést gázkazánok helyett – azok már csak rásegítenek, ha kell – immár a közeli Hagymatikum fürdőből érkező termálvíz biztosítja, korszerűsítették a teljes fűtési rendszert, hőszigetelőre cserélték az ajtókat, ablakokat, és napelem is került a tetőre.

 Az igazgató, Horváth Zoltán a beruházás avatásakor arról beszélt, az új, energiatakarékos rendszer várhatóan meg fogja felezni a fogyasztást és a számlák összegét. Éppen ezért maga is meglepődött, amikor most össze tudta hasonlítani a tavalyi és az idei november fogyasztását – kiderült ugyanis, hogy a spórolás még nagyobb. Az áramfogyasztás ötödére csökkent, ebből kalkulálva éves szinten a várható megtakarítás 65 ezer kilowatt, a fűtéshez pedig harmad-negyedannyi földgáz kell, mint korábban – itt a fogyasztás 1,2 millióról 400 ezerre is csökkenhet.


A pénzbeli megtakarítás is hasonló: egy éve a novemberi áramfogyasztásért 408 ezer forintot fizetett az iskola, ez most nagyjából 100 ezer lesz, a földgáz 1 millió 433 ezerbe került egy éve, most a fogyasztás alapján 322 ezer forintos csekk várható. Az sem mellékes, hogy a beruházásnak köszönhetően összesen 250 tonnával kevesebb lesz a szén-dioxid-kibocsátás.


 Az igazgató elmondta, a megtakarított pénz a fenntartó ígéretének megfelelően az iskolában marad, további felújításokat fognak belőle finanszírozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!