Makó és környéke

2014.02.03. 22:25

Pintérék attól félnek, elveszik tőlük a gyerekeket

Apátfalva - Nem gondolkoztak, hol és miből fogják nevelni gyerekeiket – most bajban vannak az apátfalvi Pintérék. Attól félnek, lányaikat is elveszik tőlük.

Sz.I.M.

– Szerettünk volna még egy babát, de úgy tűnik, a harmadikat, akivel várandós vagyok, nem tarthatom meg. Sőt attól félek, hogy a másik kettőt is el fogják venni tőlünk – mondta lapunknak az apátfalvi [namelink name="Pintér Krisztiánné"]. A fiatalasszonynak két kislánya van: Erzsébet és Vivien – utóbbi nem közös gyerek férjével, Pintér Krisztiánnal. Ha valakinek ismerősen cseng a neve, nem téved: annak a Pacsirta utcai rokkant asszonynak a fiáról van szó, aki nemrégiben lapunkon keresztül kért segítséget a család tönkrement autójának megjavíttatásához.

A házaspár egy önkormányzati szükséglakásban neveli a lányokat, meglehetősen szerény körülmények között. Az édesanya most otthon van a két kislánnyal. Szakmája nincs, csak nyolc általánost végzett, korábban napszámba járt dolgozni. Párjának, aki egyébként Crohn-betegségben szenved, szintén nincs szakmája, bár targoncavezetői jogosítványt szerzett. Legutóbb közmunkás volt, most állástalan. A szükséglakás mindössze egyszobás, és csak helyrajzi számmal rendelkezik, utca, házszám nincs. Itt április 30-án jár le a szerződésük – a községházán azonban megtudtuk, ha ezt követően hosszabbítást kérnek, az önkormányzat meg fogja vizsgálni, indokolt-e, tehát nem kell távozniuk. Amikor megkérdeztük a fiatal édesanyától, hogy amikor összekötötték az életüket, mit terveztek, miből és hol fogják felnevelni a gyerekeket, azt válaszolta: ezen nem gondolkoztak. Egyszerűen kétségbe van esve, és szeretné, ha valaki segítene rajtuk.

A négytagú Pintér család április 30-áig maradhat az egyszobás önkormányzati szükséglakásban, de kérhetik a szerződés meghosszabbítását. Fotó: Szabó Imre

A négytagú Pintér család április 30-áig maradhat az egyszobás önkormányzati szükséglakásban, de kérhetik a szerződés meghosszabbítását. Fotó: Szabó Imre
Az apátfalvi Családsegítő Szolgálat vezetője, [namelink name="Herczegné Jáksó Anita"] lapunknak a konkrét üggyel kapcsolatban nem szolgálhatott információkkal. Általánosságban annyit mondott el: minden családnak igyekeznek segítséget adni ahhoz, hogy a gyerekek szüleikkel nevelkedhessenek. Ennek megítélésében fontosak az anyagi körülmények, a lakhatás, de más tényezők is, mint például, hogy a szülők tudják-e a gyerekek számára biztosítani mindazt, ami szellemi, lelki fejlődésükhöz szükséges. Apátfalván nem gyakori, hogy gyerekeket vesznek el szülőktől, időnként azonban előfordul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!