Makó és környéke

2011.10.20. 21:35

Pulitzer Józsefre emlékezik Makó: díjátadó és kötet a centenáriumra

Makó - A fiatal újságírók számára kiírt díj átadásával, valamint a helyi Pulitzer-kultusz 100 évét bemutató kötet kiadásával tiszteleg Makó világhírű szülöttje, Pulitzer József sajtócézár halálának centenáriumán, október 29-én.

Szabó Imre

Kétszeres jubileumot tartanak a hónap végén Makón: halálának 100. évfordulóján a város világhírű szülöttére, Pulitzer Józsefre emlékeznek, és ötödik alkalommal adják át a szülőváros díját, amellyel fiatal, középiskolás vagy a felsőoktatásban tanuló tollforgatók pályázatait jutalmazzák. Az ötlet [namelink name="Molnár László"] önkormányzati képviselőtől, pedagógustól és újságírótól származik. Az ügynek először a város önkormányzatát nyerte meg, majd mellé állt a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is – azóta évről évre rangos szakmai konferencia keretében hirdetnek eredményt.

Eddig tucatnyian kapták meg az ifjúsági Pulitzer-díj valamelyik formáját – a miskolci [namelink name="Nagy Zsófia"] például háromszor is: egyszer első helyezett, kétszer pedig különdíjas volt. Most az RTL Klub miskolci és debreceni tudósítójaként dolgozik. Azt mondja, számára a díj jelentette az első komoly visszajelzést arról, hogy amit csinál, az jó. Riportjainak megírása abban is segített, hogy fel tudja dolgozni azokat az olykor drámai élményeket, amelyek egy-egy rövid híradós anyag forgatásán érték. A díj pénzjutalommal – idén 100 ezer forinttal – és egy apró Pulitzer-szoborral jár. Idén 30 pályázó jelentkezett összesen 66 írással, szerte az országból.

Pulitzer emlékét persze nemcsak a díj őrzi Makón, hanem a szülői ház helyén lévő épület falán a relief, a főtéri szoborparkban álló mellszobor és a nevét 6 esztendeje viselő kollégium szintén. Pulitzer sétány is van a városban, az egykori szülői háztól nem messze. Ugyancsak sok relikviát őriz a város nagy szülöttjéről a József Attila Múzeum. Igazgatója, [namelink name="Halmágyi Pál"] lapunknak elmondta: már a nyomdában van új kötete, amely a makói Pulitzer-kultusz 100 évét mutatja be sok fotóval. Megjelenése a hónap végén várható, az október 29-i díjátadó ünnepségen már bele lehet majd lapozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!