Makó és környéke

2019.03.27. 13:30

Rászakadt a tető, az albérletből kirakták, vissza kellett térnie a romházba - nem várt helyről kapott segítséget Tamás

Apátfalva - Négy éve rászakadt a háztető, most pedig, miután az albérletéből kitették, kénytelen volt visszatérni a romházba az apátfalvi Krivánszky Tamás. A 64 éves férfinak azonban akadt egy fiatal jótevője, aki nemcsak fedelet ajánlott neki, de a közösségi média erejét kihasználva adománygyűjtést is szervezett a megsegítésére.

Szabó Imre

– A romház egyetlen, valamelyest épen maradt szobájában, egy matracon ülve találtam meg, a kezében egy gyertyával. Sírt – elevenítette fel a pár nappal ezelőtti drámai pillanatot a 23 éves, apátfalvi Veréb Áron, aki egy makói gyárban dolgozik. Krivánszky Tamásról beszélt, akit azért ismer, mert a 64 éves férfi rendszeresen jár a családhoz alkalmi, ház körüli munkákat végezni, természetesen fizetségért. Egyébként közmunkásként dolgozik a faluban – szakmája szerint szerszámkészítő lakatos, de korábban kamionosként is dolgozott. Áron most is azért kereste, mert egy munkára kérte volna fel.


Krivánszky Tamás kálváriája négy évvel ezelőtt kezdődött: akkor szakadt rá a Templom utcai kis parasztház teteje, ebben lakott. A katasztrófa után kórházba került, majd amikor hazaengedték, előbb Magyarcsanádon lakott, aztán Apátfalván, ugyanabban az utcában lett albérlő egy házban – a tulajdonosát a kórházban ismerte meg, betegtársa volt. Helyzete akkor vált újra kérdésessé, amikor a hét végén bérbeadója közölte vele: távoznia kell, mert eladják az ingatlant. Más választása nem lévén visszatért az életveszélyes romházba, amelynek se rendes teteje, se ajtajai nincsenek. A matracot meg egy szekrényt és egy széket leszámítva bútorok sincsenek benne, s természetesen fűteni, világítani, tisztálkodni sem lehet itt. Múlt szerda óta lakott benne.

Krivánszky Tamás Veréb Áronnak köszönheti, hogy van tető a feje fölött. Fotó: Szabó Imre

Krivánszky Tamás Veréb Áronnak köszönheti, hogy van tető a feje fölött. Fotó: Szabó Imre

Áron megsajnálta az általa becsületesnek, szorgalmasnak megismert férfit, és úgy döntött, megpróbál segíteni rajta. Krivánszky Tamás máshoz nem fordulhatott: felesége meghalt, a fia és a lánya úgyszintén. A fiatal férfi felajánlott neki egy jelenleg üresen álló házat, amely a családé, az idős rokonok kihaltak belőle. Ez sem nagyon jó állapotú, de a Templom utcai háznál sokkal jobb, van benne víz, áram. Tamás hálásan szorongatta fiatal jótevője kezét, miközben a romháznál beszélgettünk, azt mondta, nagyon hálás a családnak, amiért a szárnyaik alá vették.

Adományokat is gyűjtenek


A történetre a Facebookon figyeltünk fel, ahol Veréb Áron néhány drámai hatású fotó kíséretében kért segítséget pártfogoltjának. Örömmel jegyezte meg: a felhívást két nap alatt több mint ezren osztották meg, és már nemcsak a faluból, de szerte az országból érkeznek a felajánlások, adományok Tamásnak. A polgármester is ajánlott segítséget, bútorokat, illetve az albérletben maradt tüzelő elszállítását. Aki még segíteni szeretne neki – például élelmiszerrel, használati tárgyakkal, hasonlókkal –, a Veréb családnál, a 20/277- 8042-es számon jelentkezhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!