Makó és környéke

2019.02.22. 12:43

Segítségnyújtás nélkül otthagyta az elütött kerékpárost, aki belehalt sérüléseibe - vádat emeltek a makói sofőr ellen

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal az 53 éves nővel szemben, aki 2017 októberében Makón elütött egy elektromos kerékpárral közlekedő embert, majd segítségnyújtás nélkül távozott. A kerékpáros belehalt a sérüléseibe.

A vád szerint az elkövető 2017. október 7-én, reggel kilenc óra körül, Makó egyik utcáján közlekedett a gépkocsijával. A sértett elektromos kerékpárral haladt előtte, és a sofőr úgy döntött, hogy megelőzi. Az előzés után le akart kanyarodni a jobb oldalon lévő mellékutcába, azonban már nem tudott visszasorolni a kerékpáros elé. Ezért közvetlenül azután, hogy a sértett mellett elhaladt, a sáv belső feléből a kerékpáros elé bevágott. A kanyarodás során az autó jobb hátsó sárvédője nekiütközött a kerékpár bal oldali kormányának, ettől a sértett elveszítette az egyensúlyát, és az úttestre zuhant. A vádlott számára mind az ütközés, mind az elesés látható volt, ennek ellenére segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A mentőket egy másik személy értesítette, aki időközben a helyszínre érkezett. A sértett még aznap délután elhunyt az elszenvedett sérülések miatt.

 

A KRESZ rendelkezései szerint előzni csak oly módon szabad, hogy annak befejezése után a megelőzött jármű zavarása nélkül vissza lehessen sorolni a sávba, valamint baleset esetén a balesettel érintett jármű vezetője a járművel köteles azonnal megállni, és a sértett részére segítséget nyújtani. A vádlott ezen közlekedési szabályokat megszegte és a sértett halálát eredményező balesetet okozott.

A Szegedi Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével és halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az elkövetőt. Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, valamint közúti járművezetéstől határozott időtartamra történő eltiltását indítványozta.

A 2018. július 1-jétől hatályos Büntetőeljárási törvény lehetővé tette, hogy az ügyész a vádiratban, arra az esetre, ha a vádlott a bíróság előtt beismerő vallomást tesz, indítványt tegyen a büntetés pontos mértékére. Ebben az ügyben az ügyészség a vádlott beismerése esetén 2 év, végrehajtásában 4 évre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint a közúti járművezetéstől 3 évre történő eltiltását indítványozta.

A vádlott bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!