Makó és környéke

2013.01.29. 21:39

Sikert aratott a csanádpalotai tisztító

Csanádpalota - Egyelőre nem tudni, alkalmazni fogják-e a Csanádpalotán kipróbált olcsó tisztítási eljárást a magyar ivóvízminőség-javító programban, de a tegnapi bemutató felkeltette több, a honvédséggel szorosan együttműködő szakmai cég érdeklődését.

Szabó Imre

Több, a honvédséggel szorosan együttműködő, az ivóvízminőség-javító programban is közreműködő cég érdeklődését keltette fel az a víztisztítási technológia, amelyet tegnap ismét bemutattak, kipróbáltak Csanádpalotán. Lapunk elsőként írta meg: az Európa-szerte piacvezető romániai Grup Romet 3 éve vette fel a kapcsolatot a kisvárossal – akkor, amikor még úgy állt, minden településnek önállóan kell megoldania az arzén és más egészségre ártalmas anyagok csökkentését az ivóvízben. A társaság mintát vett a magas bór-, kén- és nátriumtartalmú palotai vízből, majd előállt egy berendezéssel, amely hazai és romániai laboratóriumok vizsgálata szerint is az uniós normáknak megfelelő csapvizet állított elő belőle. A legfontosabb: harmadával kevesebb költséggel, mint amennyit az akkoriban ismert eljárások igényeltek.

Sikeres volt a teszt, több szakmai cégnek is felkeltette a figyelmét. A szerző felvétele

Sikeres volt a teszt, több szakmai cégnek is felkeltette a figyelmét. A szerző felvétele
A társaság szakemberei tegnap újra elhozták Palotára a készüléket, és a helyi vízműtelepen bemutatták a technológia magyarországi alkalmazása iránt érdeklődő partnereknek. [namelink name="Adrian Costase"] fejlesztési és kutatási igazgató elmondta: a nagyjából 15 milliós értéket képviselő, 8 szűrővel felszerelt berendezés kiválthatja a lajtos kocsikat, hiszen óránként 500 liter víz megtisztítására képes – a több mint 3000 lelkes Csanádpalotán egész nap sem fogy el 1000 liter. Ennél persze tudnak nagyobb teljesítményű, akár az állandó szűrést biztosító gépeket is gyártani. A sikeres bemutatót követően többen, így például a Hév-Sugár első embere, [namelink name="Forgó Zoltán"] is széles körű együttműködést kínált a buzaui székhelyű, egyebek mellett a NATO-nak szállító cégnek, felajánlva azt is, hogy a honvédség figyelmébe ajánlják a technológiát. Kérdés, hogy a Grup Romet nem késett-e el a magyarországi piacszerzéssel – elhangzott ugyanis, hogy itthon már gyártják a berendezéseket. Óföldeákra például a napokban már meg is érkezett a víztisztító konténer.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!