Makó és környéke

2019.07.11. 13:45

Szabályos vonású hölgy egy makói padon - fotó

Fedetlen keblekkel kínálta bájait egy szabályos vonásokkal rendelkező hölgy a minap Makó egyik parkjában, az egyik padon. Még mielőtt bárki erkölcsrendészetért kiáltana, az előbbieket annyival ki kell egészítenünk: az illető egy valaha minden bizonnyal szebb napokat látott próbababa volt, pontosabban annak kissé ütött-kopott felsőteste - végtagok nélkül.

Szabó Imre

Messziről azért érdekesen mutatott. Közelről pedig békésen – a mellette ülő padon nyugodtan beszélgettek, nem zavarták őt, őt sem zavarta senki a kellemes nyári napsütésben. 


Azt a rejtélyt, hogy miként került a parkba, sokan próbálták megfejteni a legismertebb közösségi oldal makói vonatkozású csoportjában. Volt, aki azt gondolta, a hölgy a párját várja – a felhívásra akadt is egy jelentkező. Más azt, előző este nagy buli volt, és szegényt egyszerűen faképnél hagyták, esetleg elcsavargott. Egy biztos, többek szerint magányosnak tűnt. Volt, aki a mai fiatalságot kárhoztatta, mondván: micsoda dolog, hogy még csak haza sem kísérték, sorsára hagyták az átmulatott éjszaka után.

Várakozás. FOTÓ: SZABÓ IMRE

Várakozás. FOTÓ: SZABÓ IMRE

A valóság persze alighanem a fentieknél jóval prózaibb: a közeli főtér csipkesorán több divatáru-üzlet is található, alighanem ezek egyikéből dobták ki az egyik szemetes konténerbe, aztán tréfás kedvű fiatalok meglátták, kivették – a többit már tudjuk. Az újrahasznosítás mindenesetre sikeres volt: amikor másnap megint arra jártunk, a próbababa már nem volt a padon. Ki tudja, hová lett? Ha valaki látja – mondjuk egy parkban, egy padon – , legalább öltöztesse fel szegényt.

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!