Makó és környéke

2019.06.24. 10:24

Szerzetes kapta a legnagyobb kitüntetést a földeáki falunapon

24. alkalommal tartottak falunapot a hétvégén Földeákon. A Földeákért kitüntető címet idén Temesvári Károly Benedek pálos szerzetes, plébános kapta meg, és idén is összeadtak két rózsalakodalmi párt a templomban.

Szabó Imre

Földeák. – Megújultak, vagy hamarosan megújulnak intézményeink, lesz új piacterünk, indulhat a sportcsarnok építése, az itteni önkéntes tűzoltók pedig hamarosan új kocsival gyarapodnak – sorolta a szombati testületi ülésen Hajnal Gábor polgármester, mi mindent ünnepelhetnek az idei falunapon a földeákiak. A zászlófelvonás, illetve a főtéren lévő hősi emlékmű megkoszorúzása után kezdődött el az egész napon át tartó falunapi rendezvénysorozat. Lázár János honatya köszöntőjében arról beszélt, mennyire fontos, hogy az egyre inkább globalizálódó világban az ember megtalálja azt a kis közösséget, ami segít megtartani a nemzetet a Kárpát-medencében.


Földeákon nincs díszpolgári cím, a legnagyobb kitüntetést a Földeákért cím odaítélése jelenti. Ezt ebben az évben Temesvári Károly Benedek pálos szerzetes, plébános vehette át, akinek sokat köszönhetnek a földeáki hívek. Egyébként éppen fél évszázada szolgál papként, de a kitüntetés átvételekor azt mondta, ez önmagában nem érték. – Az az igazi érték, hogy mindig sikerült olyan embereket találni, akik segítettek. Ezért az elismerést sem egyedül én kaptam – hangsúlyozta.


Idén sem maradhatott el a a rózsalakodalom. Ilyenkor két-két, a munkában, tanulásban, közösségi és hitéletben jeleskedő fiút és lányt adnak össze látványos ceremóniával a templomban. A rózsapárok a való életben persze nem azok, ugyanakkor a szertartáson való részvétel nagy megtiszteltetés számukra. Ebben az évben Vass Csongor és Csáki Dorina, illetve Zékány Gábor és Horváth Nikoletta volt részese ennek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!