Makó és környéke

2008.11.23. 19:54

Szilárd burkolatot követelnek Maroslelén

Maroslele - Sajátos módon tiltakoznak a maroslelei Rózsa utca végén lakók az ellen, hogy még mindig nem kapott a házaik előtti utcaszakasz szilárd burkolatot.

Szabó Imre

Miután petíciójuk nem vezetett eredményre, úgy döntöttek, nem fizetnek kommunális adót. Martonosi György polgármester azt mondja, az önkormányzat saját forrásból nem tudja megoldani a 23 millió forintos beruházást.

– Ha sáros az utca, a lányom nem tud autóval az orvoshoz vinni. A tüzelőt a sarokról talicskával kell behordanunk, mert a fuvaros ugyanúgy nem tud bejönni hozzánk, mint a mentő vagy a tűzoltó – panaszolta lapunknak a maroslelei rokkantnyugdíjas, Orosz Andrásné, aki a Rózsa utcában lakik. Rajta kívül még több mint húszan szenvednek a község szélén lévő, csak egyik oldalán beépített szakaszban – az utca többi, mindkét oldalán beépített része már szilárd burkolatú. Amikor az itt élőkkel beszélgettünk, felidézték: a község két éve megválasztott polgármestere, Martonosi György a kampány idején megdöbbenve nézte az utat, és segítséget ígért, ám azóta semmi sem történt az ügyben. Idén januárban petíciót juttattak el az önkormányzathoz, majd miután ezzel nem értek célt, most a kommunális adó megfizetésének megtagadását fontolgatják.

Martonosi György szerint a falu lehetőségei sajnos szűkösek. Fotó: DM/DV

Martonosi György szerint a falu lehetőségei sajnos szűkösek.
Fotó: DM/DV

Martonosi György a szerinte is sürgető problémáról lapunknak azt mondta: a falu lehetőségei sajnos szűkösek. Maroslelén a 21-ből három utca van, amelyben részben vagy egészben hiányzik az aszfalt; ezt az önkormányzat saját erőből nem tudja megoldani, összesen 110 millió forint kellene hozzá, ezért pályázatot nyújtanak be.

Legutóbb a képviselő-testület úgy döntött, hogy a Pacsirta utca ügyében nyújt be támogatási kérelmet, ám az anyagot nem bírálták el pozitívan, így ott sem kezdődhetett meg a munka. A falu első embere úgy véli, azért nem a Rózsa utca mellett döntöttek a képviselők, mert ott csak az utca egyik oldalán laknak, másutt tehát több emberen segítene a pályázati siker – de legközelebb dönthet másként is a testület. A Rózsa utca gondjának megoldása 23 millió forintba kerülne. A polgármester megjegyezte: az előző önkormányzat a három utca szilárd burkolására még terveket sem készített, ami a pályázat előfeltétele. Ezt most pótolták, pótolják.

Orosz Andrásné a petícióval. Mögötte a szomszédok és a mindig sáros Rózsa utca. A szerző felvétele

Orosz Andrásné a petícióval. Mögötte a szomszédok és a mindig sáros Rózsa utca.
A szerző felvétele

A Rózsa utcaiak a pénzhiányt megértik, azt viszont nem, miért nem próbál legalább más módon segíteni rajtuk az önkormányzat addig, amíg pályázati támogatásból nem lesz aszfalt. Átmeneti megoldás volna szerintük például, ha az út túloldalán lévő földtulajdonosokat felszólítanák, hogy ne tegyék tönkre állandóan ekés traktorral az utat, vagy ha időnként glédereztetnék azt. Martonosi György erre azt válaszolta, szakemberek véleménye szerint a glédereztetés inkább rontana a helyzeten, mint javítana, mert ha szétterítik a fellazított talajt, a nehéz járművek még jobban járhatatlanná teszik, ám ettől függetlenül, ha a lakók tényleg ezt szeretnék, megteszik. A traktorral járókat viszont nem tudják kitiltani a faluszéli, külterületi útról, mert akkor ők háborognának – joggal.

Behajtják a hátralékot

A Rózsa utcaiaknak egyelőre nincs hátralékuk kommunális adóból – tudtuk meg a jegyzőtől, Dóka Tímeától. Ha lesz, természetesen behajtják, hiszen nem csupán azoknak kell fizetniük, akiknek az utcájában aszfaltoznak. Az egyik lakó elmondta: neki 13 ezer forintot kellene befizetnie, meg is engedhetné magának – tiltakozásból nem fogja megtenni.

Címkék#Maroslele

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!