Makó és környéke

2019.06.30. 18:47

Szlovák gasztronapot rendeztek Pitvaroson

Második alkalommal szervezte meg a Pitvarosi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat gasztronómiai napot, ahol hagyományos szlovák ételekkel ismerkedhettek az érdeklődők. Többek között káposztás birkapörköltet, gőzön főttet is kóstolhattak a pitvarosiak.

Munkatársunktól

- Korábban baráti találkozókat, teadélutánokat, batyus bálokat szerveztünk és a környék szlovákságát fogtuk össze. Barátaink vannak Tótkomlóson, Ambrózfalván, Nagybánhegyesen, Csabacsűdön, Csorváson, Gerendáson. Elhatároztunk, hogy kicsit újítunk. Így jött a szlovák gasztronómiai napok ötlete – mondta Lehoczki Anna, a Pitvarosi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.


- A helyi általános iskolában heti 6 órában tanulják a szlovák nyelvet a gyerekek. A pedagógusok szerették volna a hagyományokkal is jobban megismertetni a tanulókat, ezért egy egy hetes gasztronómiai tábort szerveztek, amit mi is helyeseltünk és segítettünk. Különböző szlovák ételeket, például a tolófánkot, gőzön főttet, juhtúrós galuskát, knédlit készítettünk a gyerekekkel. A tábor pénteken zárult, most, szombaton pedig a felnőtteket is hívtuk a kóstolóra – mondta Lehoczki Anna. A szlovák önkormányzat többek között káposztás birkapörkölttel, kalácsokkal, hájas kiflikkel, gőzön főttel is várta a vendégeket a szlovák tájház udvarán.

Szlovák gasztronapot rendeztek Pitvaroson - Galéria

A tájházban a rendezvényre érkezők megtekinthették néhai Tószegi Gyuláné szlovák népviseletbe öltöztetett babagyűjteményét is.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!