Makó és környéke

2008.09.01. 22:53

Tanévnyitó reményekkel és várakozásokkal

Makó - Makón az összevont önkormányzati általános iskola központi tanévnyitóján ezerhatszáz nebulót köszöntöttek. A városi intézmény felújítás előtt áll, ötszázmilliót nyert a Kálvin téri épületre.

Szabó Imre

Sikeres volt az erők egyesítése, a három önkormányzati iskola összevonása Makón – összegezte az új tanév megnyitóján az előző tapasztalatait ezerhatszáz nebuló előtt, a Hagymaház szabadtéri színpadán a város polgármestere, Buzás Péter. Elmondta: az egyesítésről nem megtakarítást reméltek, és az önkormányzat ígéretéhez hűen nem is vont ki pénzt a város oktatási rendszeréből – épp ellenkezőleg. Az iskola talán leginkább felújítást igénylő központi új épülete egyébként hamarosan ötszázmillió forintos pályázati támogatásból, valamint kétszázmilliós helyi forrásból megújul – ezt nemcsak a város, de az intézmény első embere, Almási Pál is nagyon fontosnak nevezte.

Miben lesz más az új tanév, mint a korábbiak? Például abban, hogy mostantól kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy minden gyerek mozogjon mindennap testnevelésórán, vagy délután, szakkör keretében. Ehhez a város huszonegymilliós pluszpénzt biztosít. A Makói Általános Iskola ünnepségén idén ezerhatszáz nebuló vett részt, köztük pontosan kétszáz elsős, akik nyolcadikos társaiktól iskolai jelvényt kaptak ajándékba – az önkormányzat pedig ebben az évben is helytörténeti kötettel kedveskedett a nagyobbaknak.

Mozgalmas napjuk volt tegnap az elsősöknek. A szerző felvétele

Mozgalmas napjuk volt tegnap az elsősöknek. A szerző felvétele
Szerényebb, de nem kevésbé ünnepélyes volt a tanév indítása tegnap Maroslelén, ahol még az iskolai megnyitó előtt konferenciával köszöntötték a helyi oktatás 175 éves jubileumát – ilyen tekintélyes évfordulót a térségben kevés helyen ünnepelhetnek. A művelődési házban megtartott eseményen többek között Kiss-Rigó László megyés püspök elevenítette fel a dicső múltat, a jelen kihívásairól és lehetőségeiről pedig Kozma László, a szaktárca főtanácsosa beszélt. Itt kitüntetéseket is átadtak, többek között az iskolában huzamosabb ideje tanító pedagógusoknak.

Makón már másodszor tartottak ilyen nagy tanévnyitót. Fotó: Frank Yvette

Makón már másodszor tartottak ilyen nagy tanévnyitót. Fotó: Frank Yvette
– Maroslelén nemcsak múltja, hanem jövője is van az iskolának, hiszen a gyerekszám szerényen bár, de évről évre gyarapszik – mondta Martonosi György, a falu polgármestere lapunknak. Az idei tanévet 176 nebuló kezdi meg, köztük 26 elsős, és ami külön öröm: csak elvétve fordul elő, hogy a faluból valaki Makóra vagy Hódmezővásárhelyre viszi iskolába a gyerekét. Fejlesztési elképzelése természetesen a lelei önkormányzatnak is van saját intézményével kapcsolatban. Itt 222 milliós beruházással szeretnék az épületegyüttest felújítani, pályázatuk azonban – szemben a térség más falvaival – idén nem nyert. Martonosi György azt mondta, ettől függetlenül nem csalódott, hiszen a falu anyagát szakmailag támogatandónak minősítette a minisztérium – bíznak benne, hogy jövőre a pénzt is megítélik rá. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!