Makó és környéke

2019.02.02. 19:51

Tárlatot vezetett Lázár János Makón - Több mint százötvenen voltak kíváncsiak, mit mond a honatya egy festőről

Új oldaláról ismerhették meg szombaton a makói művészetbarátok Lázár Jánost, a honatya ugyanis arra vállalkozott, hogy tárlatvezetője lesz a nemrég megnyílt Koszta József-kiállításnak. Mi is kíváncsiak voltunk, hogyan oldja meg a feladatot - azt tapasztaltuk, szellemesen, felkészülten beszélt és elnyerte a közönség tetszését.

Szabó Imre

– Keresetkiegészítésként, mert nagyon jó óradíjat fizet a múzeum – tréfálkozott szombaton délelőtt Lázár János honatya a makói múzeumban arról beszélve, miért vállalta el, hogy tárlatvezetője lesz a Koszta-festménykiállításnak. Aztán persze elmondta a valódi indokot is: szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy mindenki látogassa és támogassa a helyi múzeumokat, hiszen ezek az intézmények a közösség kulturális identitását formálják, erősítik.


A tárlatvezetés során kiderült, Lázár jól ismeri Koszta József életét és munkásságát; egyébként a 70 éve elhunyt művész sosem járt Makón, de tipikusan alföldi festőként tartják számon.

 

– Azért fontos a számunkra, mert művészete világszínvonalú volt, s közben meg tudta találni az értéket, a szépséget, az értéket itthon is

– összegezte róla a legfontosabbat. 

 

Tárlatot vezetett Lázár János Makón - GALÉRIA. Fotó: Frank Yvette


A nem mindennapi tárlatvezetés iránt akkora volt az érdeklődés, hogy a jelentkezőket 3 csoportra kellett bontani. Így összesen jó 150 ember hallhatta, mit gondol Lázár Koszta Józsefről – ráadásul, mint Szikszai Zsuzsanna igazgató megerősítette, a honatya nem ugyanazt mondta el a három alkalommal, egy-egy órában. Úgy láttuk, a résztvevőknek tetszett a különleges múzeumi attrakció. Gonda Júlia például azt mondta, már korábban is többször megnézte a kiállítást, mégis tudott újdonságokat felfedezni a szellemes és információgazdag ismertetésnek köszönhetően.


Felkészülten érkezett Puruczky József is, aki szintén nagyon jónak tartotta az ötletet. – Néhány képről én nem ugyanazt mondtam volna el, mint a honatya, de úgy kerek a világ, hogy olykor láthatunk mást említésre érdemesnek, és ez gazdagít bennünket – mondta.


Megkérdeztük Lázárt, készül-e a jövőben hasonló attrakcióra.

 

– Nagyon örülök, hogy ekkora volt az érdeklődés, de rövid távon semmiképp sem

– mondta a képviselő. A múzeumigazgatónak egy másik ígéretet azért tett, nevezetesen hogy az intézmény felújítását, bővítését támogatni fogja, hogy a jövőben a hasonló tárlatokat ne csak kamarakiállításként láthassák a művészetkedvelők.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!