Makó és környéke

2017.07.19. 13:52

Tesiórán törte el a lábát a 9 éves Máté: az iskola nem talált felelőst

Makó - Miután három hónapig hiába várták az iskolától, a szülők most már a rendőrségtől kérik, tisztázza, ki a felelős 9 éves fiuk, Csanádi Máté tornaórán történt balesetéért. A makói kissrác közben gyógyul: a kerekesszékből már felállhatott.

Szabó Imre

– Nem szerettem a kerekesszéket. Kényelmetlen volt, és annak sem örültem, hogy folyton bámultak – mondta Csanádi Máté, aki mostanában teszi első önálló lépéseit azt követően, hogy áprilisban iskolai baleset érte.

Megírtuk: a fiú a makói Kálvin téri református iskola diákjaként a suli udvarán lévő izomerősítő gépek egyikét használta, miközben két vasrúd közé dugta a lábát, hogy megállítsa a lengést. Az összezáródó fém alkatrészek szétzúzták a sípcsontját és a lábszárát. Operálni kellett, még mindig fémcsavarok tartják össze a lábát – ezeket várhatóan októberben távolítják el. A történtekről az iskola lapunknak nem nyilatkozott.

A szülőknek nagy könnyebbség, hogy Mátét már nem kézben kell felvinni a negyedik emeletre. Fotó: Szabó Imre

Máté örül, hogy kerekesszék helyett a padon ülhet. Fotó: Szabó Imre

Máté azóta rendszeresen jár vízi tornára, szülei is tornáztatják otthon. Ennek köszönhetően most már ha kicsit nehézkesen is, de tud önállóan közlekedni. – Nem voltak egyszerűek az első lépések. Nagyon kitartó és bátor – mondta róla az édesanyja, Tézsla Anett.


Azt is megírtuk, a szülők fontolgatták, hogy miután az iskola semmilyen érdemi segítséget nem ajánlott nekik, kártérítési pert indítanak az intézmény ellen. Bírósághoz még mindig nem fordultak, Máté gyógykezelése ugyanis tart, így az ebből eredő kiadásokat sem lehet még összesíteni.

Máté örül, hogy kerekesszék helyett a padon ülhet. Fotó: Szabó Imre

A szülőknek nagy könnyebbség, hogy Mátét már nem kézben kell felvinni a negyedik emeletre. Fotó: Szabó Imre

A rendőrségen azonban feljelentést tettek, tekintettel arra, hogy a szülők ügyvédje három hónap múltán is csak annyit tudott meg az iskolától, hogy még tart az ügyben a belső vizsgálat. A feljelentés tényét a megyei rendőr-főkapitányság lapunknak megerősítette, hozzátéve: feljelentéskiegészítést kértek a szülőktől.


A család azt már eldöntötte, hogy a kisfiú a harmadik osztályt másik iskolában kezdi. Ott azt a kedvezményt is megkapták, hogy az első félévben magántanuló lehessen, tekintettel a rá váró műtétre, illetve az utána várható rehabilitációra. – Számomra továbbra is az iskola rideg hozzáállása a legfelháborítóbb – mondta az édesanya. Hozzátette, többször előfordult, hogy az utcán találkoztak az intézmény vezetőjével, de még csak annyit sem kérdezett tőlük, hogy van Máté.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!