Makó és környéke

2019.04.24. 19:47

Testületi ülés volt Makón - kiderült, biztonságban van a város

Jók a város közbiztonsági mutatói, de a térfigyelő kamerák némelyike fölött már eljárt az idő - derült ki a szerdai testületi ülésen Makón. A képviselők a városi kitüntetésekről is döntöttek.

Szabó Imre

– Jelentősen javultak a közbiztonságot jelző statisztikai mutatók az elmúlt évben Makón – derült ki a szerdai testületi ülésen, amikor Palicz András városi rendőrkapitány tájékoztatta a képviselőket. Elhangzott például, hogy a nyomozások 82 százaléka eredményesen zárul – ez az elmúlt 9 év legjobb aránya. A térségben 11, a városban 13 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, és a lakosságot leginkább irritáló bűncselekménytípusokból – lopás, lakásbetörés, garázdaság – is jóval kevesebbet kellett feljegyezni. Az viszont kevésbé örömteli, hogy több volt az ittas vezető.


Kovács Sándor (Fidesz–KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly több rongálás, szemetelés történt a frekventált makói tereken, például a szökőkútnál vagy a fürdő előtt, a független Marosvári Attila pedig ezzel kapcsolatban azt kérdezte: rendőrkézre kerültek-e a tettesek? Az alezredes azt mondta, ha nem is mindegyik, de közülük több igen. Zeitler Ádám a térfigyelő kamerákról érdeklődött. Elhangzott: ezekből jelenleg 160 van Makón, és az elsőket már jó tíz éve szerelték fel; akkor korszerűek voltak, ma már nem. A polgármester, Farkas Éva Erzsébet azt mondta, a város felmérte ezeket, és lesz felújítás.


Zárt ülésen tárgyalta a testület a József Attila Gimnázium igazgatói posztjára jelentkező Martinuszné Korom Gabriella és Oroszné Kopányi Katalin pályázatát – mindkettőt támogatásra érdemesnek minősítették. Döntöttek arról is, ki kapja idén a Makó Városért emlékplakettet. Ezt ketten vehetik majd át: Dani János gazdálkodó és Mágori Józsefné volt parlamenti képviselő, agrárvállalkozó. Emlékérmet kap Rácz Margit pedagógus, Széll Sára reumatológus, Zentayné Soós Klára háziorvos, Déginé Fodor Etelka asszisztens, Fejes Lászlóné gondozónő, Halász Tamás, a Makó Anno könyvsorozat ötletgazdája és Márton Imre sportvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!