Makó és környéke

2014.01.13. 20:01

Új vállalkozás főz a makói diákoknak

Makó - 6 fővel kevesebben dolgoznak Makón a központi konyhán, miután az önkormányzat új vállalkozást bízott meg az üzemeltetéssel. A polgármester szerint ez a döntés régóta érett. Most azért nem tudták tovább halogatni, mert a város 461 millióval kevesebbet kapott működtetésre.

Bakos András

Mindent Makóról

A delmagyar.hu hivatalos makói Facebook oldala, nem csak makóiaknak!

Miért kellett vállalkozásba adni a központi konyhát Makón? Miért alakult úgy, hogy 6 dolgozót karácsony előtt elbocsátottak? Hogyan fordulhat elő, hogy a korábbi működtető, a kommunális nonprofit kft. új vezetője mellé tanácsadó kell? Többek között ezeket a kérdéseket tette fel lapunkon keresztül egy olvasó. Nevét nem írta oda levele végére, de amit felvet, az ettől függetlenül fontos.

Makón a kilencvenes évek közepén szervezték át az önkormányzat intézményeit, külön cégeket hoztak létre a közművelődési és a városgazdálkodási feladatra. Utóbbi a kommunális kht., amelyet később nonprofit kft.-vé alakítottak. Ez a cég működtette többek között a távfűtés, a jégpálya, a Maros-parti strand mellett a központi konyhát is – tavaly év végéig.

– Hiba volt, hogy ezt a döntést csak most hoztuk meg, évekkel ezelőtt kellett volna – mondta [namelink name="Buzás Péter"] polgármester. – Az államosítás és az önkormányzatokat érintő átszervezések nyomán Makó tavaly 461 millió forinttal kapott kevesebbet a működésre. Ezért a polgármesteri hivatal létszáma 132-ről 69-re csökkent, és átköltöztünk a városháza szárnyépületébe a főépületből, mert ezzel is spóroltunk. Az államosításnak, számos kedvezőtlen következménye mellett hozadéka, hogy jobban rálátunk arra, hogyan tudnánk a megmaradt feladatainkat hatékonyabban ellátni. Évek óta láttuk, hogy a szűk kétszázmillió forintos nettó árbevételű központi konyha működtetéséhez sokkal, 50-60 millió forinttal kell hozzájárulnia az önkormányzatnak a saját pénzéből. Miután meggyőződtünk arról, hogy a piacot érdekelheti egy ilyen feladat, és megnéztük, milyen eredményt hozott, ahol ezt vállalkozásba adták, mi is meghirdettük, országos pályázaton. 6 vállalkozás látott benne fantáziát, és a legjobb ajánlatot adó céggel, az Eurest Kft.-vel kötöttünk szerződést. Ez országszerte dolgozó vállalat. Arra, hogy a minőség csak jobb lehet, garancia, hogy a gyerekétkeztetést most, az előírások változása nyomán a szakhatóság lépten-nyomon ellenőrzi. Korrektül indul a kapcsolatunk, és emellett az derült ki, hogy 32 milliót megtakarítunk. Tény, hogy eredetileg 29-en dolgoztak a konyhán, az Eurest 18-at átvett, mert ennyivel is tovább tudja működtetni a konyhát. 11 alkalmazott sorsa vált bizonytalanná, ebből 6-nak szűnt meg az állása, mert 5-öt más munkakörben foglalkoztat tovább a kommunális nkft. Tényleg nem öröm, hogy 6 embert el kellett küldeni, de már nincs annyi tartaléka az önkormányzatnak, hogy kifizessünk 32 milliót csak azért, hogy 6 embernek legyen állása – egy olyan feladat ellátásával, amit hatékonyabban is meg lehet oldani.

Jó étvágyat! Az új szolgáltatónak hat emberrel kevesebb is elég a menza üzemeltetéséhez. Fotó: Szabó Imre

Jó étvágyat! Az új szolgáltatónak hat emberrel kevesebb is elég a menza üzemeltetéséhez. Fotó: Szabó Imre
A polgármester hozzátette: igaz, ahogyan olvasónk lefestette a vezetőváltást az önkormányzati cégnél. [namelink name="Nagy Nándor"], a nonprofit kft. korábbi vezetője családi okokra hivatkozva távozott. Utódja, [namelink name="Fekete Tibor"] egészségügyi okokból döntött ugyanígy. A képviselő-testület, amellett, hogy további átszervezést szeretne, mindenképp fiatal makóit akart választani utódnak, meg is találta [namelink name="Mucsi Attila"] személyében. A vezetés és a sokféle profilú cég átalakítása azonban egyszerre nagy feladat, ezért fogadtak szakértőt, olyan kívülállót, aki fél életén át városgazda céget vezetett, és így a vezető mellett az önkormányzatnak is tanácsot tud adni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!