Makó és környéke

2019.06.21. 17:42

Újra pezseg az élet a volt makói vízműszékházban

Makó - Önkéntesek takarítják a makói vízmű egykori Tinódi utcai székházát: hamarosan újra élettel telik meg, ide költözik az Egyesített Népjóléti Intézmény igazgatása. A beköltözés a jövő hónapban várható. Az eddig több különböző helyen működő intézménynél ettől azt is várják, hogy hatékonyabb lesz a működés.

Szabó Imre

Öt évig állt üresen a Makó Térségi Víziközmű egykori székháza – az elmúlt hetekben kifestették, tegnap pedig önkéntesek takarították ki, hogy ide költözhessenek az Egyesített Népjóléti Intézmény (ENI) irodái.

Maga az épület nagyjából száz éve áll, eredetileg magtár volt. A gázszolgáltató 1973-ban vásárolta meg, és alakította ki benne ügyfélszolgálati központját. A szolgáltató átszervezése után az épület kiürült; 2001-ben vette meg 16 millió forintért a térségi vízmű – mondta el lapunknak a cég volt vezetője, Medgyesi Pál akkoriban, amikor ők is kiköltöztek belőle.


Ez egyrészt ügyfélszolgálati, másrészt igazgatási központ volt, méghozzá miután felújították, igen reprezentatív. Érdekesség, hogy a vízmű abból a pénzből vette meg, amit az akkori csatornaberuházás lebonyolításáért és műszaki ellenőrzéséért kapott. Udvarára pedig egy Matl Péter szobrászművész által tervezett szökőkút is került, amelyet 3 napi bérük felajánlásával maguk a dolgozók készíttettek. A cég 2014-ben fejezte be tevékenységét, az új szolgáltató, az Alföldvíz már nem tartott igényt az épületre.


Az épületet először két éve akarta hasznosítani az önkormányzat. Úgy tervezték, ide költöztetik a katasztrofális állapota miatt lebontásra ítélt Kálvin utcai rendelőt. Még az ide vezető járdát is felújították – aztán, mivel az ötlet nem aratott osztatlan elismerést a Kálvin utcai rendelő páciensei között, a városvezetés úgy döntött, inkább új rendelőt épít a régi helyen. Azóta a Kálvin utcán a bontás már meg is történt, és úgy tudjuk, hamarosan leteszik az új épület alapkövét.

Önkéntesek takarítanak. Fotó: Szabó Imre

Önkéntesek takarítanak. Fotó: Szabó Imre

Arról, hogy kisebb felújítás, akadálymentesítés és átalakítás után a helyi népjóléti intézmény vegye birtokba, tavaly ősszel döntött a testület.


A határozat indoklása szerint mindenekelőtt azért, hogy bővíteni lehessen a teljes kihasználtsággal működő idősek átmeneti gondozóházát a Hajnal utcában, méghozzá azokkal a helyiségekkel, amelyeket most a gyermekjóléti szolgálat foglal el. De nemcsak innen jönnének át dolgozók, hanem a városháza szárnyépületéből és a Béke utcai központból is – ez utóbbi épülete, egy polgárház jól értékesíthető.


Tóthné Balázs Andrea, az ENI intézményvezetője lapunkat úgy tájékoztatta, a költözés a jövő hónapban várható. Amint ez megtörténik, az intézmény eddigi széttagoltsága is megszűnik, ami hatékonyabbá fogja tenni a működést.

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!