Makó és környéke

2015.08.16. 09:19

Városnap volt Csanádpalotán

Vágvölgyi Jánosné nyugdíjas pedagógus, illetve Ablonczy László, a Nemzeti Színház volt igazgatója kapott díszpolgári kitüntetést a csanádpalotai városnapon szombaton. A Kelemen László emlékét ápoló civilszervezet tevékenységét Csanádpalotáért díjjal ismerték el.

Szabó Imre

– Meghatottan és megtisztelve vettem át a díszpolgári címet jelképező oklevelet – mondta [namelink name="Ablonczy László"], a fővárosi Nemzeti Színház egykori igazgatója lapunknak. A direktor azzal érdemelte ki az elismerést, hogy sokat tett a helyi Kelemen László emlékpark létrehozásáért, egyben Kelemen László, az első magyar színigazgató kultuszának ápolásáért – mint köztudott, utolsó éveit Palotán töltötte, itt is nyugszik. Most a határon túli fiatalok részvételével zajló itteni diákszínjátszó táborok megszervezésében vesz részt.

A másik díszpolgár olyasvalaki, akit a faluban sokan gyermekkoruk óta tisztelnek és szeretnek: [namelink name="Vágvölgyi Jánosné"] nyugdíjas pedagógus. Pályafutását az ugari iskolában kezdte, majd a központi intézményben folytatta, onnan is ment nyugdíjba. Egész nemzedékek oktatója-nevelője volt, s mint kiderült, osztályfőnöke volt a polgármesternek, Kovács Sándornak.

Kelemen László mellszobra előtt Ádok István egyesületi elnök, Kovács Sándor polgármester, Vágvölgyi Jánosné nyugdíjas pedagógus és Ablonczy László, a Nemzeti volt igazgatója.

Kelemen László mellszobra előtt Ádok István egyesületi elnök, Kovács Sándor polgármester, Vágvölgyi Jánosné nyugdíjas pedagógus és Ablonczy László, a Nemzeti volt igazgatója. A szerző felvétele
Átadták a Csanádpalotáért kitüntető címet is, méghozzá a 25 éves Kelemen László Emlékéért Kulturális Egyesületnek. A díjat a kuratóriumi elnök, [namelink name="Ádok István"] kultúrház-igazgató vette át, megköszönve mindazok munkáját, akik a civilszervezet munkáját eddig segítették.

Az elismeréseket [namelink name="Kovács Sándor"] polgármester, illetve [namelink name="Lázár János"] honatya, Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át a Kelemen László Művelődési Házban tartott ünnepi testületi ülésen. Délután és este kulturális műsorok várták az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!