Makó és környéke

2019.06.14. 19:18

Vegyesen fogadták az új biciklitárolókat Makón, de egyben egyet értenek: jóval több kellene

Makó kerékpáros város, ezért nem mindegy, milyen és mennyi biciklitároló várja a kerekezőket a megújult belvárosban, a Csipkesornál és a Deák Ferenc utcában. Megkérdeztük az érintetteket, elégedettek-e a most kihelyezett állványokkal.

Szabó Imre

– Nekem tetszik. Praktikus, dizájnos, huszonegyedik századi – mondta Berényi Sándorné a makói Csipkesor előtt, a szökőkúthoz közeli kerékpártárolóknál azokról az állványokról, amelyeket a belváros megújításakor szereltek fel itt, illetve a Deák Ferenc utca környékén. Hozzátette, keveset biciklizik, de ő elégedett ezzel a típussal. Más volt a véleménye a fiatal édesanyának, Hosszúné Diós Andreának: – Amikor hozom mindkét gyereket, és esetleg szatyrom is van, nehéz ehhez az állványhoz hozzárögzíteni a kerékpárt – mondta a régi városházával szemben lévő kerékpártárolóknál. Szerinte lehetne több is a tárolókból.

– Szerintem érdemes lett volna

Az új tárolók fogadtatása vegyes, mindenesetre a makóiak szeretnének több helyet a bicikliknek. Fotó: Szabó Imre

Az új tárolók fogadtatása vegyes, mindenesetre a makóiak szeretnének több helyet a bicikliknek.

Fotó: Szabó Imre

a fémtárolóknak nemcsak a tetejét, hanem az oldalát is gumi védőburkolattal ellátni, hogy a bicikliket kíméljük – jegyezte meg a kerékpárját lezárva Katona Ferenc. Ő is úgy vélte, hogy kevés a hely a bicikliknek. Ez utóbbival egyetértett Koska Ferenc is, akinek üzlete van a Csipkesoron, és a vevői miatt szeretne több tárolót. Azt, hogy ezekből még kellene, jelzi: sokan az új díszoszlopohoz zárták a kerékpárt – bár a legtöbben nem nekidöntve, hanem a sztenderdre támasztva.


Érdekes ugyanakkor, hogy miközben sok biciklit hagytak az üzletek bejárata előtt, a tárolóhelyek némelyike üres maradt – tapasztaltuk a Csipkesornál tett sétánk során. Úgy látszik, a makóiak továbbra is kényelmesek. A Deák Ferenc utcán is sok kihasználatlan állványt láttunk, ám ennek alighanem az az oka, hogy az új piac itt még nem nyílt meg. Ami pedig a kerékpártárolók számát illeti, a városházától úgy tudjuk, fognak még továbbiakat felszerelni, például a csipkesori kerékpárút melletti kiszögellésekben. Információink szerint ezeket most készítik el, és nemsokára ki is helyezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!