Makó és környéke

2009.04.22. 21:53

Zúg a traktor, szánt az eke

Makó - Az ország legjobb 42 agrárgépész tanulója méri össze ezekben a napokban tudását a Makói Oktatási Központban – gépeket szerelnek, szerszámokat készítenek, és traktorra ülnek, szántanak. Az iskola igazgatója szerint a jó gépésztanulóknak nem lesz gond az elhelyezkedés.

Szabó Imre

Az ország legjobb mezőgazdasági és növénytermesztő gépész diákjai – szám szerint 42-en – versengenek ezekben a napokban a Makói Oktatási Központban, amely ennek a szakképzésnek a regionális központja. A három napon át tartó országos tanulmányi verseny résztvevőinek nem csak elméletben kell számot adniuk tudásukról: szerszámokat készítenek és traktorra ülnek, szántanak – mondta a szervező szakképző iskola igazgatója, Farkas Éva. Hasonló országos döntőt utoljára 1993-ban rendeztek Makón.

A mezőgazdasági és a növénytermesztő gépészek között egyébként az a különbség, hogy míg az előbbiek inkább szerelik, javítják az erő- és munkagépeket, az utóbbiak használják. Aki a versenyen 66 százalékot elér, azonnal megkapja a szakmunkás-bizonyítványt. Azt már a gépészeket is képző tagintézmény vezetője, Barna Gábor mondta el lapunknak, hogy bár az agrárágazat válsága miatt sokan az ellenkezőjéről vannak meggyőződve, a jó gépésztanulók számára nem lesz gond az elhelyezkedés. Legutóbb a Gorzsai Állami Gazdaság és a Hód-Agró Kft. jelezte, hogy szükségük van ilyen szakemberekre, de a munkaügyi központok is folyamatosan érdeklődnek. Makón jelenleg 70 diák tanul mezőgazdasági vagy zöldségtermesztő gépészetet.

A versenyzőknek a gyakorlatban is meg kellett mutatniuk, mit tudnak a traktorral. A szerző fotója

A versenyzőknek a gyakorlatban is meg kellett mutatniuk, mit tudnak a traktorral.
A szerző fotója

Versenyzőkkel nem beszélhettünk

Hogy mennyire komolyan veszik a szervezők a verseny tisztaságát, az jelzi, hogy minden versenyszám zsűrijét olyan pedagógusok közül válogatták össze, akiknek az iskolájából nincs versenyző, a megmérettetést vállaló diákok ráadásul név nélkül, csupán egy sorszámmal vesznek részt a fordulókon. Természetesen szerettünk volna velük is beszélni, ám a szabályzat ezt sem engedi. Annyit azért megtudtunk: a viadalnak van egy makói résztvevője is, aki esélyes a jó szereplésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!