Délmagyar logó

2019. 06. 26. szerda - János, Pál 20°C | 32°C Még több cikk.

3 falu szabadul meg a kamionoktól a megyében

Tegnap megnéztük, az ígéreteknek megfelelően tényleg eltűntek-e a kamionok a 43-as főútvonal által kettészelt falvakból azóta, hogy május végén átadták a nagylaki elkerülőutat. Bár a helyiek tapasztalata szerint időnként még látni ilyen járműveket az aszfalton, a különbség a korábbi helyzethez képest ég és föld.
- Százszor kevesebb a kamion! – mondta örömmel tegnap az apátfalvi Csala Istvánné, aki épp az ABC előtti, lámpával védett zebrán akart átkelni. Korábban nagy hasznát vette a nyomógombnak, most úgy lecsökkent a forgalom, hogy szinte azonnal át tud jönni. – Nagyjából két hete lehet érezni, hogy biztonságosabb lett a közlekedés. Azóta csak olyankor látunk itt nagy teherjárművet, ha a sofőr eltévedt – jegyezte meg.

Tegnap több mint egy órát töltöttünk a 43-as főútvonal menti két szomszédos faluban, Apátfalván és Magyarcsanádon, hogy lássuk, bevált-e a Nagylakon május 23-án átadott elkerülőút, azaz hogy a 43-as helyett ez utóbbit használják-e már a kamionok.

Megírtuk: hiába készült el annak idején az M43-as sztráda, ami a határt érintő forgalom nagy részétől mentesítette ezeket a településeket, napi nagyjából 600 kamion továbbra is a 43-as főúton, azaz ezeken a falvakon át jutott el a nagylaki átkelőig, mert a palotai nem tudja fogadni például az élőállatokat vagy a veszélyes anyagokat szállító járműveket. Ez óriási gondokat okozott a régi főút menti falvakban, amelynek lakói – mint ugyancsak beszámoltunk róla – úgy érezték, az elmúlt években már eleget szenvedtek a nagy forgalomtól. Megnőtt a balesetveszély, ráadásul sok út menti ház megrepedezett a kamionok miatt. Most már ezek is az M43-ason járnak, mert Palotát elhagyva a Nagylakot elkerülő, 3,37 milliárdból megépített úton át juthatnak a nagylaki határra. És valóban: egy óra alatt mindössze három nagy teherjárművet láttunk, de mint az egyik út menti kisboltban megtudtuk, ezek a helyi homokbányához, a Maros-partra mentek.
 
Csala Istvánné örül, hogy Apátfalván könnyebb lett közlekedni. Fotó: Szabó Imre
Csala Istvánné örül, hogy Apátfalván könnyebb lett közlekedni. Fotó: Szabó Imre

- Azért azt nem mondanám, hogy már egyáltalán nincsenek kamionok – kontrázott a magyarcsanádi Farkas Jenő. Ő a főúttól két utcával lejjebb lakik, de esténként néha még hallja a zajukat. – Abban bízok, hogy ez már csak átmeneti dolog. Remélem, eltűnnek végleg, mert szörnyű volt, amikor tele volt velük az úttest! – tette hozzá. Azt is megemlítette, hogy amíg a főutat használták, alaposan tönkretették az aszfaltot. Tegnap mindenesetre több helyen is láttuk, hogy dolgoznak, javítják a 43-as főút burkolatát.
Nagylak is csöndesebb lett

- Nálunk az utóbbi egy-két napban már betévedő kamion sem fordult meg – mondta a harmadik érintett falu, Nagylak polgármestere, Locskai Zoltán érdeklődésünkre. Gondot egyedül az okozott, hogy amikor a kamionsor az elkerülő úton feltorlódott, akadt két lakó, akiket zavart a járművek járó motorja, dudálása. Ezt persze össze sem lehet hasonlítani a korábbi zajterheléssel. – Az ígéreteknek megfelelően júliusban lesz zajszintmérés az elkerülőút közelében lévő házaknál, hogy kiderüljön, szükség lesz-e zajvédő falakra – erősítette meg a korábban elmondottakat Nagylak első embere.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Földeákról kapnak segítséget az ország koraszülött babái

Földeákról kapnak segítséget az ország koraszülött babái
A két esztendeje Aranyanyu- díjjal kitüntetett földeáki Molnárné Gardi Katalin, aki a makói kórház altatásokat végző szakasszisztenese, kapcsolatai révén most koraszülött gyerekeknek segít szerte az országban. Tovább olvasom