Délmagyar logó

2019. 03. 23. szombat - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

8000 tő virág várja, hogy kiültessék Makó 30 helyszínére

Makó - Indul az idei virágosítási szezon Makón: minden választókerületben, összesen 30 helyszínen fognak dolgozni az önkormányzat közmunkásai a város megszépítésén. A fóliasátrak alatt 8000 tő várja a kiültetést.
Március 15-ére készülve virágokkal ültették be a városháza előtti körforgalom középpontját, a városháza előtt pedig folyik a parkrendezés, a rózsákat már meg is metszették – mondta el a városgazdálkodás kertésze, Bókáné Bodó Zsuzsanna. Ez is jelzi, hogy itt a tavasz, eljött az az idő, amikor tovább lehet fásítani, virágosítani, zöldíteni Makót.
8000 tő virág várja, hogy kiültessék Makó 30 helyszínére. Fotó: Szabó Imre - GALÉRIA
Mint megtudtuk, a munka idén is elsősorban a frekventált, idegenforgalmi szempontból fontos területeket, mindenekelőtt a belvárost érinti – de természetesen Makó többi részére is figyelnek, a lakossági igényeknek megfelelően. Valamennyi körzetben, összesen 30 helyszínen fognak dolgozni az ezzel megbízott emberek. Tegnap reggel például a Szent István téren lehettünk szemtanúi annak, hogy az önkormányzat közmunkásai levendulát ültettek, méghozzá új technológiával: a növények alá agroszövetet terítettek, erre pedig fenyő- mulcsot szórtak. Ez a megoldás kíméli a környezetet, ráadásul így a virágokat ritkábban kell öntözni.

Mint megtudtuk, az egynyári növények a tavaszi ültetéshez már növekednek is fólia alatt – több mint 8000 tőről van szó. A fásítás is folytatódik: a városban és környékén 16 hektárt erdősítenek az idei évben. A város közmunkaprogramjában 130 ember foglalkozik a kertészeti feladatokkal.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Amit most kapnak, az nem csak élelmiszerre váltható be - Osztják a húsvéti utalványt Makón

Március 15. után megkezdik a 70 éven felülieknek járó helyi húsvéti ajándékutalványok kiosztását… Tovább olvasom