Délmagyar logó

2019. 05. 23. csütörtök - Dezső Még több cikk.

A belbiztonsági főtanácsadó Lázárral a határzárnál járt, majd fórumot tartott Makón

A mostani uniós választásnak komoly tétje van, ugyanis Brüsszelben fog eldőlni, meg lehet-e állítani a migrációt, megmaradnak-e a nemzetállamok és maga Európa, vagy például hogy milyen jövőre számíthatnak a gazdálkodók. Mindezt Bakondi György belbiztonsági tanácsadó, illetve Lázár János fogalmazta meg Makón a Polgári Szalon vendégeként.
Makó fontos határváros komoly román és szerb kapcsolatokkal, a közelben nagy forgalmú átkelőkkel – indokolta Lázár János honatya a Koronában megtartott fórum előtt, hogy miért invitálta meg a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadóját, Bakondi Györgyöt a városba.

Az est előtt találkoztak Farkas Éva Erzsébet polgármesterrel a városházán, korábban pedig a déli határzárhoz látogattak ki. Utóbbiról Lázár azt mondta, politikusi tevékenységének egyik legfontosabb eleme, hogy ez – jelentős részben az ő kezdeményezésére és támogatásával – megépülhetett, és így sikerült megállítani a migránsok áradatát.
 
 A makói Koronában megtartott fórumra sokan voltak kíváncsiak. Fotó: Szabó Imre
 Fotó: Szabó Imre

Bakondi György úgy fogalmazott: különleges az idei uniós választás, hiszen korábban a baloldali-liberális politikusok is azt mondták, jó lenne, ha az emberek ilyenkor nem a belpolitikai szimpátiájuk, hanem valamilyen fontos európai kérdés alapján szavaznának. Most van ilyen kérdés, és ez a migráció.
 
 A makói Koronában megtartott fórumra sokan voltak kíváncsiak. Fotó: Szabó Imre
A makói Koronában megtartott fórumra sokan voltak kíváncsiak. Fotó: Szabó Imre

A főtanácsadó megjegyezte: az európai parlamenti elit most ennek jelentőségét igyekszik csökkenteni, ráadásként a jelenlegi, Soros-tervvel összhangban lévő irányvonalat igyekszik a jogalkotás szintjén bebetonozni. Így jött létre a migránsvízum, a migránskártya, az egységes bevándorlási hivatal ötlete, de például az a költségvetési tervezet is, amely háromszorosára növelné a bevándorlást segítő Soros-szervezetek támogatását. Emiatt valahonnan pénzt kell elvenni – nyilván a mezőgazdasági támogatási rendszerből, illetve a kelet-európai országok támogatási alapjából szeretnék. A tét tehát az, birodalomépítés indul-e, vagy marad Európa olyan, amilyennek megismertük: erős nemzetállamok jólétet, biztonságot teremtő szövetsége.
 
A makói Koronában megtartott fórumra sokan voltak kíváncsiak. Fotó: Szabó Imre
A makói Koronában megtartott fórumra sokan voltak kíváncsiak. Fotó: Szabó Imre

Bakondi lapunk kérdésére azt mondta, idén eddig 3660 embert fogott el a rendőrség a déli határszakaszon. Tehát – hangsúlyozta – tévesek és veszélyesek azok az állítások, amelyek szerint a migráció véget ért, és nincs szükség a kerítésre. Lázár hozzátette: a román határon nincs határzár, és nincs olyan nap, hogy ne próbálkozna valaki az illegális bejutással. Az a hatóságoknak köszönhető, hogy a határ védelme eredményes. Elhangzott: a magyar és a román erők együttműködése jó, de ha a szükség úgy hozza, akár itt is épülhet műszaki akadály.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zászlófelvonással, kiállítással indult a városnapok programsorozata - 320 év öröksége a makói múzeumban - Fotók

Zászlófelvonással, kiállítással indult a városnapok programsorozata - 320 év öröksége a makói múzeumban - Fotók
Kedd délután a városháza előtti zászlófelvonással hivatalosan is megkezdődött a városnapok… Tovább olvasom