Délmagyar logó

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 16°C | 26°C Még több cikk.

A hőség sem tartotta otthon a pitvarosiakat: Vezekényiek is szórakoztatták a falunap résztvevőit

Pitvaros - Pénteken vízben úszott Pitvaros: pillanatok alatt 40 milliméter eső hullott. Ennek azonban már nyoma sem volt szombaton, a falunapon.
Azért, hogy a hőséget némiképp enyhítsék, az önkormányzat párakapukat szerelt fel a falunap helyszínén, a művelődési háznál, amit kicsik és nagyok szívesen használtak.

Ez a falunap kicsit más volt, mint az előző éviek. Most nem volt parasztolimpia. Főzőversennyel kezdődött a nap, majd kézműves-foglalkozással, gyermekek vetélkedőjével, koncerttel, méhészeti bemutatóval folytatódott. Lehetett sétakocsikázni, ugrálóvárazni. Délután kulturális programokkal folytatódott a rendezvény. Sikert arattak a helyi fellépők és a vendégek is. A vezekényi testvértelepülés zenekara fergeteges bulit kerekített. Este Essemm-mel rappelhetett a közönség, majd jött a Majdnem, végül Attilával házibuliztak a pitvarosiak.
Búcsú és falunap Pitvaroson. Fotó: Kovács Erika - GALÉRIA

Vasárnap búcsút rendeztek a településen. A szentmisén Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök pappá szentelésének 65. évfordulója alkalmából vasmisés áldásban részesítette a helyieket. A szentmise utáni ünnepségen a Petőfi téren két aranylakodalmas házaspárt köszöntöttek, Ágh Zoltánt és feleségét, valamint Körömi Istvánt és feleségét. A kenyérszentelés után megkoszorúzták az I. világháborús emlékművet és a Megbékélés kopjafáját. 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

V. Nagy Nándor képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Makón

V. Nagy Nándor, a hódmezővásárhelyi Tornyai-múzeum főrestaurátorának szobraiból nyílik kiállítás… Tovább olvasom