Délmagyar logó

2019. 07. 23. kedd - Lenke 19°C | 30°C Még több cikk.

A körzet képviselője kertvárosiassá tenné Honvédot - Ellenőrzik a honvédi bérlakásokat

Többet kell fizetni a makói Honvéd városrészben felújított önkormányzati bérlakásokért, mint korábban, ráadásul a bérlőknek a rendeltetésszerű használat 3 havonkénti ellenőrzését is vállalniuk kell - hangzott el az utolsó ilyen bérlakás átadásakor. Az első ellenőrzéseket már meg is tartották.
Átadták a makói Honvéd városrészben felújított önkormányzati bérlakások közül az utolsót is; Rácz Roxána és családja kapta meg, akik átmeneti időre tervezik, hogy a Sziget utcában maradnak – addig, amíg nem tudnak saját házat vásárolni. Megírtuk: a makói önkormányzat az összesen jó egymilliárd forintos Honvéd-programból 180 milliót tervezett a 14 bérlakásra elkölteni, azaz házanként közel 13 millió forintot.

Az átadáskor elhangzott: mivel az ingatlanok magasabb komfortfokozatúak, energiatakarékosak, és az esztétikai igényeknek is mindenben megfelelők lettek, az új szerződéseket már magasabb bérleti díjjal kötötték meg. Az önkormányzat ráadásként azt is kikötötte, hogy 3 havonta ellenőrzi az épületek rendeltetésszerű használatát, és adott esetben akár a bérlő költségére is elvégezteti a szükséges karbantartásokat, javításokat. Szilágyi Tímea, a vagyoncsoport vezetője lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a korábban birtokba adott bérlakások esetében az első ellenőrzés már meg is volt. – Eddig nem találtunk problémát, a bérlők vigyáznak a házakra – mondta.

Sánta Sándor, a körzet képviselője szerint még több bérlakásra lenne szükség a városrészben. Itt nagyjából ezer ingatlan van összesen, és a városatya becslése szerint 200 olyan, amely már menthetetlen. – Ha lennének új bérlakások, a legrosszabb házakat le lehetne bontani, és több telket összenyitva kertvárosias hangulatú utcákat lehetne kialakítani – vélekedett.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Betegen dobták ki az erdőbe Bunnyt - Újra felhívjuk a figyelmet, húsvétra ne ajándékozzunk nyulat!

Betegen dobták ki az erdőbe Bunnyt - Újra felhívjuk a figyelmet, húsvétra ne ajándékozzunk nyulat!
Feltehetően azért dobta ki gazdája a Maros-parti erdőbe Bunnyt, a fehér nyulat, mert megbetegedett, és nem akart állatorvosra költeni. Az állatnak szerencséje volt. Tovább olvasom