Délmagyar logó

2018. 12. 12. szerda - Gabriella 0°C | 5°C Még több cikk.

Hegyi Barbara kapja a Páger-díjat

Hegyi Barbara Jászai-díjas színművésznő lesz a Páger-díj jövő évi kitüntetettje, a makói képviselő-testület jóváhagyta a szakmai kuratórium döntését szerdán.
A makói születésű színészóriás nevét viselő díj legújabb kitüntetettje 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1989-től 1996-ig a József Attila Színház tagja volt, azóta a Vígszínház társulatát erősíti. Hegyi Barbara művészi karrierjét eddig 84 színházi bemutató, valamint 30 mozi-, illetve tévéfilm, valamit többek között Jászai Mari-díj és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje fémjelzi. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész.

Hegyi Barbarának volt alkalma együtt játszani Páger Antallal, hiszen az Elveszett paradicsomban például mindketten szerepelnek – ez az a film, amelynek forgatása közben hunyt el váratlanul Páger 1986-ban. Kettejük közös jellemvonása egyedi hangjuk. Hegyi Barbara egy interjújában néhány évvel ezelőtt elmondta, Páger volt az, aki azzal vigasztalta:
 

„fiam, engem is sokat piszkáltak a hangom miatt".

 A Páger-díjat 2001-ben alapították, civil kezdeményezésre. A díj odaítéléséről a hagyományoknak megfelelően most is szakmai kuratórium döntött, s ezt hagyta jóvá a képviselő-testület döntése. A díj maga egy aranygyűrű, Téni bácsi kedves pecsétgyűrűjének mása, amelyet a leszármazottak hozzájárulásával készíttet el minden évben a város. Az átadásra a Páger születésnapjához, január 29-hez legközelebbi hétvégén fog sor kerülni Makón. Az évek során rangot, hírnevet szerzett díjat mostanáig 16-an kapták meg.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megint célkeresztbe kerültek a jobbikos képviselők - Nem emelik a helyi adókat Makón

Ott sem volt, mégis Zeitler Ádám jobbikos képviselő volt az egyik téma a szerdai makói testületi ülésen. Tovább olvasom