Délmagyar logó

2019. 02. 22. péntek - Gerzson -3°C | 10°C Még több cikk.

Közhivatalok Háza lesz az egykori kollégium helyén

Makó - Makovecz Imre irodájának tervei alapján épül a Közhivatalok Háza a József Attila Gimnázium egykori kollégiumának helyén. Ősszel ide költözik át a tisztiorvosi szolgálat és a földhivatal, a második emelet a helyi vállalkozásoké lesz.
A csanádi püspökség valamikori földjén épült a 60-as években a József Attila Gimnázium kollégiuma, lapos tetővel. A Hollósy Kornélia utca 2/A alatti kocka helyére képzelte el az önkormányzat a Közhivatalok Házát, amelyet – több épülethez hasonlóan – Makovecz Imre Kossuth-díjas építész irodája, a Makona Kft. tervezett. Ez a beruházás a városközpont megújulásához és a fürdőépítéshez kapcsolódik, és tavaly pályázaton támogatást is nyert hozzá a város az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-Alföldi Regionális Operatív Programjából.

Épül a Közhivatalok Háza. Ősztől vállalkozások is bérelhetnek itt irodát. Fotó: Szabó Imre
Épül a Közhivatalok Háza. Ősztől vállalkozások is bérelhetnek itt irodát.
Fotó: Szabó Imre

A Bodrogi Bau Kft. bruttó 242 millió forintért vállalta a ház fölépítését, tavaly áprilisban átvette a területet, elkezdte a bontást. Azóta a munka a terv szerint haladt, a ház február végére eléri a 70 százalékos készültségi fokot: állnak a belső válaszfalak, látszik a magastető is. Az új ház akadálymentes lesz, hidraulikus lift fog működni benne. Buzás Péter polgármester tegnap közölte, várhatóan augusztus végére lesz készen az 1284 négyzetméteres épület, amelynek földszintjére és első emeletére átköltözik az ÁNTSZ városi intézete és a földhivatal. Most mindkét intézmény a régi városházán működik. A Közhivatalok Háza második emeletén vállalkozások számára alakítanak ki bérelhető irodákat.

Olvasóink írták

31 hozzászólás
12
  • 31. Egyolvasó 2011. február 17. 12:27
    „Milyen bontás volt??
    A régi épület főfalai mind megmaradtak.
    Már megint hülyének nézik a makóiakat??”
  • 30. imre321 2011. február 15. 14:30
    „Ha valaki tudja hogy Makón 55év felettieket hol foglalkoztatnak az kérem szoljon.”
  • 29. 3évesférfi 2011. február 15. 12:51
    „Akkor reagálnod sem kellett volna.”
  • 28. mátka 2011. február 15. 12:33
    „Szörnyűek a korlátok : " ha valaki normális hangnemben..."
    .Nem,nem kell késztetést érezni az egymáshoz szóláshoz.Értse már meg néhány ember. A cikkekhez kell hozzászólni, véleményt megfogalmazni és azt majd eldönti mindenki magában,hogy igaz e vagy sem. Nem kellenek prókátorok, interpretálók, értse már meg egy - két hozzánk szóló....Ki kezdte ki nem? ne mindig ,minden áron,stimt ? Én ezzel ezt az építő jellegű beszélgetést, magam részéről befejezettnek nyilvánítom.”
  • 27. 3évesférfi 2011. február 15. 10:51
    „26. mátka: Ja, hogy szerinted ha valaki normális hangnemben hozzászól az egyébként lefitymáló megjegyzésedhez, az beszólás és kötekedés? Jó, hát nálam ez a két dolog nem ekvivalens, elnézést.
    Azért ennek szellemében feltenném a kérdést, hogy te mit csinálsz, amikor kioktatsz ezzel kapcsolatban? Hozzámszóltál többször is, tehát kötekedtél, ugye?”
  • 26. mátka 2011. február 14. 23:28
    „"18. mátka: Én nem gondolom, hogy az lenne a célja például egy buszpályaudvarnak, vagy közhivatalok házának, hogy ezrek zarándokoljanak oda és szimbólumokká váljanak. Miért is kellene? "
    Ha valaki pl a 21 es a 18 hoz ,azaz máshoz intéz választ az mi ha nem beszólás,kötekedés? hihetetlen.

    A fórum pedig :olyan közösség, ahol a felhasználók bővíthetik baráti körüket, és kapcsolatot tarthatnak egymással.Egy cikkhez való hozzászólás nem jelenti feltétlenül azt ,hogy mindenki barátkozni,csevegni akar. Nem vár feltétlenül vitapartnerre. Ha emberek vitatkoznak nem baj,de legyen automatikus,nem szereti mindenki. vannak önállóan is képviselhetőek gondolatok.”
  • 25. zoltanszabo 2011. február 14. 12:26
    „Ez a fórumozás nem azért hozták létre, hogy egymásnak üzengessünk --ha nem a megjelenő cikkhez mindenki --belátása szerint elmondhassa a véleményét----eggyenlőre !”
  • 24. 3évesférfi 2011. február 14. 11:59
    „Már meg ne haragudj, de én is saját véleményemet mondtam el két rövid mondatban. Mi ezzel a probléma? Bosszantó az állandó beszólás egymásnak? Nem szóltam be neked. Ellenben veled.”
  • 23. mátka 2011. február 14. 11:52
    „Még érthetőbben : pl egy nemzetközi tervpályázat,nem okoz rosszat soha,sehol pl. A" leszarom" szó használata túlzás volt ,nem érdekel mások véleménye. Mi is sokan vagyunk, véleményt cserélünk és én őket is képviselem.Csak bosszantó ez az állandó beszólás egymásnak. Mindenki mást gondol,lát. Elnézést,még egyszer.”
  • 22. mátka 2011. február 14. 11:48
    „Látom emberek nem értik : a hozzászólás az nem vitára ösztönzés! Én is,mi is megállapítok,megállapítunk valamit. Vagy igaz vagy nem ...De mi a csudának Makovecz ha nem generál semmit ????? Nem is értem akik prüszkölnek ,valószínű fogalmuk sincs miről beszélnek. PL : Az ING-székház egyike Budapest meghatározó kortárs építészeti alkotásainak. A Dózsa György úton található épületet Erick Van Egeraat holland építész tervezte, kortárs modernista stílusban, az ING befektetési bank megbízásából. PEDIG CSAK EGY BANK. De leszarom ,vitatkozik a fene.... Makón sokan ezt se értik,mi miért fontos....”
  • 21. 3évesférfi 2011. február 14. 09:28
    „18. mátka: Én nem gondolom, hogy az lenne a célja például egy buszpályaudvarnak, vagy közhivatalok házának, hogy ezrek zarándokoljanak oda és szimbólumokká váljanak. Miért is kellene?”
  • 20. makovaros 2011. február 14. 08:07
    „19. nyugodtan gyere hihetetenül megszépült a város hála Buzás Péternek :D Új járda belvízelvezető Makovecz házak királyság lett Makó :D

    9. "Tudom hogy lett volna, azt is tudom melyik cég mikor kinek mennyit:) " gondoltam hogy tudod :D csak jó lenne hamár valamit tudsz abból egy pár adatot kiírhatnál mert énis mondhatnám hogy tudok ezt meg azt. :D”
  • 19. zoltanszabo 2011. február 13. 22:14
    „T. 11. Mellé lőttél barátom. Nagyon messzire élek Makótól. Régen elszármaztam onnan. Vannak ott barátaim akik megírják mekkora nagy " fejlődés " van arra fele. Tervezem,ha jobb idő lesz--haza látogatok, és szétnézek milyen sokat fejlődött mióta nem jártam arra.”
  • 18. mátka 2011. február 13. 19:44
    „Mikor tanulja már meg egy - két kötekedő,hogy ez hozzászólás és nem "hozzádszólás "vagyis nem velük akarnak vitatkozni. Különben nagy ívben le....m és többünk véleménye az,hogy soha nem hallottuk azt,hogy csodájára járnának pl a makói hagymaháznak vagy a szigetvári kaszinónak . Ezekért zarándokolnának, szimbólumokká lettek volna stb....”
  • 17. 2kedő 2011. február 13. 17:44
    „mátka! Szerintem még a legkisebb falvak az országban is ismertté váltak 1-1 Makovecz mű által! Az meg Téged minősít,ha ezeket nem ismered vagy tudod!
    <moderálva személyeskedő>”
  • 16. mátka 2011. február 13. 17:37
    „Szegény Makó. Makovecze jól rajtatok maradt. Sárospatak se lett híresebb, az ő munkái által, pedig ott se keveset alkotott a mester :)”
  • 15. SzaboImkác 2011. február 13. 16:02
    „Lehet hogy az előző hozzászólást is én írtam:) Szép napot! Na okosok lehet találgatni:D”
  • 14. 2kedő 2011. február 13. 15:59
    „13! Bármilyen hihetetlen én is támogatom az ön véleményét! De a jót és az előrevivő dolgokat el kell ismerni!
    Mindenki minden cikkhez ír valami mutyi-félét. Ha még nem jöttek volna rá, ezekkel csak magukat és másokat is hergelnek, de a mérgelődésen kívül semmire sem mennek vele! Ha van bizonyítékuk, elő vele! Támogatom akár a rendőrségi vizsgálatokat is! De, ha csak maszatolna, akkor ne tegyék és szégyelljék magukat! A tudatlanság (információ hiány) nem jogosít fel senkit sem sértegetésekre! Sajnos nagyon nagy bajnak tartom, hogy Magyarországon tisztességes munkával alig-alig lehet megélni, de ezt nem a 9 hónapja regnáló kormány nyakába kell varrni!”
  • 13. kiss béla 2011. február 13. 11:55
    „Tisztelt 2kedő
    Vannak akik tisztességes munkából szeretnének Makón megélni ! Bármilyen hihetetlen is, nem a mutyizásból, sógorkoma jó barátságból!”
  • 12. 2kedő 2011. február 13. 11:43
    „Az a jó,hogy mindig vannak akik unalmukban a jót is kritikán alulinak értékelik! Kiváncsi lennék ezeknek az embereknek milyen a saját portájuk!!”
31 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Épül Rákoson a belvízcsatorna

Szerdán elkezdték kiásni Rákos határában azt a belvízelvezető csatornát, amelynek építését a Magosz makói csoportja szervezte meg. Tovább olvasom