Délmagyar logó

2019. 03. 23. szombat - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

Megnéztük utolsó napján a régi helyén bezáró makói könyvtárat

Makó - Volt, aki a napokban egyszerre 33 könyvet vitt ki a makói József Attila Könyvtárból, hogy ne maradjon olvasnivaló nélkül - a bibliotéka ugyanis a Szent János téren szombaton bezárt. Legközelebb májusban, már az új, Makovecz Imre tervezte épületben fogja fogadni az olvasókat.
– Három könyv lesz nálam az újranyitásig. Szerintem elég lesz, mert van más elfoglaltságom is az olvasáson kívül – mondta szombat délelőtt a makói József Attila Könyvtárban a 75 esztendős Juhász Gábor, aki épp negyedszázada könyvtári tag; azóta jár ide, hogy Makóra költözött. Ő volt az egyike azoknak, akik a költözés miatti bezárás előtt még utoljára igyekeztek olvasnivalóval felszerelkezni. Azt mondta, tudomásul vette, amikor a Deák Ferenc utcáról átmenetileg a Szent János térre költözött a bibliotéka, s azt is megértéssel fogadta, hogy most a visszaköltözés miatt egy időre zárva lesz. 

– Az olvasók a bezárás előtti utolsó napokban a szokásosnál lényegesen több kötetet kölcsönöztek – tudtuk meg Galamb Katalintól, az intézmény igazgatóhelyettesétől. Sokan tucatjával vitték a könyvet. A rekord 33 darab volt, ezeket autóval vitte haza az illető. A könyvtár helyettes vezetője hangsúlyozta: a most következő két hónap alatt senkinek nem fog lejárni a kölcsönzési határideje, késedelmi bírságot sem fognak kiróni.
Volt, aki egyszerre 33 könyvet vitt ki a makói József Attila Könyvtárból, hogy ne maradjon olvasnivaló nélkül. Fotó: Szabó Imre
Volt, aki egyszerre 33 könyvet vitt ki a makói József Attila Könyvtárból, hogy ne maradjon olvasnivaló nélkül. Fotó: Szabó Imre
 Megírtuk: az 1969-ben emelt Deák Ferenc utcai, régi épületből a könyvtárosok a Szent János téri egykori diákotthonba költöztek a régi épület bontása miatt. Pontosan 726 napot töltöttek itt, ez alatt hetvenhatezerszer keresték fel olvasóik az intézményt; huszonnégyezerszer kölcsönöztek 83 ezer könyvet vagy egyéb dokumentumot. 450 rendezvényt is tartottak. Galamb Katalin azt mondta, átmeneti otthonukat könnyen megszokták, mert nemcsak a mintegy 90 ezer kötet, de a megszokott bútorok is átkerültek ide. Persze már nagyon várják a beköltözést az 1600 négyzetméteres, kétszintes, Makovecz Imre Kossuth-díjas építész tervei alapján épült új könyvtárba. Megnyitása május 14-én, a városnapon lesz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makón is dolgoztak egykor papucsosok: az egyik mester fia, Szani István még őriz néhány tárgyat

Makón is dolgoztak egykor papucsosok: az egyik mester fia, Szani István még őriz néhány tárgyat
Bánkódik a makói Szani István amiatt, hogy amikor a szegedi papucs kultuszáról olvas, sehol sem említik, hogy makói mesterek is készítettek ilyen lábbelit. Az egyik az ő édesapja volt. Tovább olvasom