Délmagyar logó

2018. 12. 11. kedd - Árpád -1°C | 5°C Még több cikk.

Múltidéző képek könyve Makóról

Múltidéző képek könyve Makóról
A makói értéktárba is beválasztották azt a könyvsorozatot, amelynek legfrissebb darabja a napokban jelent meg.
A Makó Annóról van szó, amely régi képeslapok és fotók bemutatásával idézi meg a Maros-parti város múltját. A mostani, ötödik kötetről az ötletgazda, Halász Tamás elmondta, a korábbiakhoz hasonlóan két részből áll – a vízválasztó a két korszak között 1945.

Bemutatja a város különböző pontjait, épületeket, szobrokat, de életképeket is – ilyen például a 41–42 telén, az óriási havazásról készült fotó. A legrégebbi fotók portrék, amelyek az öltözetek révén az akkori emberek életéről is sokat megmutatnak. Külön fejezetet kapott a 45 előtti iparos élet, illetve a május elsejei felvonulások és az úttörők világa – utóbbiakhoz Forgó Géza muzeológus, illetve Urbancsok Zsolt levéltárvezető írt tanulmányt.
 
Külön fejezetet kapott a 45 előtti iparos élet, illetve a május elsejei felvonulások és az úttörők világa.

A könyv egyébként a nyáron elhunyt nyugalmazott múzeumigazgató, helytörténész Tóth Ferenc utolsó munkája is egyben – sok régi fényképe és képaláírása szerepel a könyvben. A 400 fotót 200 oldalon bemutató kötetet a szerkesztők az ő emlékének ajánlották.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitüntetést adott át Thürmer Gyula

Kitüntetést adott át Thürmer Gyula
A makói piacra látogatott tegnap Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke. Később koszorúzott, majd… Tovább olvasom