Délmagyar logó

2019. 07. 16. kedd - Valter 14°C | 25°C Még több cikk.

Nagylak logisztikai központról álmodik

Nagylak - Egy jó hírrel most még közelebb került régi álmához a román határ melletti Nagylak. A falu határában lévő ipari parkba befektetőket várnak, a jó hír pedig az, hogy heteken belül elkezdődik a romániai Nagylak és Arad közötti autópályaszakasz építése.
Örömmel fogadta a határ magyar oldalán lévő Nagylak polgármestere, Gyarmati András a hírt: heteken belül elkezdődhetnek a munkálatok Romániában a dél-erdélyi autópálya Nagylak és Arad, illetve Szászváros és Nagyszeben közötti szakaszain. Az Európai Bizottság jóváhagyta a két említett szakasz vissza nem térítendő uniós forrásból történő finanszírozását. A két sztrádaszakasz együttes hossza 121,8 km, az építési költségek becsült értéke pedig 850,7 millió euró. A két útszakasz kivitelezésére vonatkozó szerződéseket már idén májusban, illetve júniusban aláírták az építő céggel. Mindkét szakaszt 2013-ban kell átadni a forgalomnak.

Mindez rímel azzal, amit a polgármester a dél-erdélyi autópályához majdan csatlakozó hazai M43-as építésével kapcsolatban egy hivatalos közleményben olvasott, nevezetesen hogy a sztráda Csanádpalota és Nagylak közötti szakaszát 2013 nyarán, legkésőbb őszén avatják. És ha ez így lesz, a Nagylak határában lévő, 81 hektáros ipari park a lehető legideálisabb helyen lesz: mindössze egy kilométerre a két országot összekötő sztrádától, ráadásul egy lehajtóval könnyen megközelíthető helyen. A parkban amúgy nagy élet egyelőre nincs, csak egy éppen felszámolás alatt lévő kendergyár található itt. El tudja képzelni mondjuk, hogy valamilyen logisztikai központ települ ide, de bármilyen más beruházónak is örülne, amely munkahelyet teremtene a félezernél kisebb lélekszámú település lakóinak.

Gyarmati András a nagylaki kenderkészítők ma már muzeális eszközeivel. Reméli, hogy a faluban nem csak múltja van az iparnak. A szerző felvétele
Gyarmati András a nagylaki kenderkészítők ma már muzeális eszközeivel. Reméli, hogy a faluban nem csak múltja van az iparnak. A szerző felvétele

Házak is várnak vevőre

A faluban egyelőre nincs nyoma komoly befektetői érdeklődésnek, pedig nemcsak az ipari park földje olcsó, hanem a magánház is. Pár évvel ezelőtt valósággal ellepték a falut a Romániából érkezett vevők, akik aztán a 250 lakóingatlanból bő tucatnyit megvásároltak, ez azonban ma már a múlté. Most ugyancsak volna jó néhány eladó, megüresedett otthon, de amióta a válság beköszöntött, senkit sem érdekelnek. Ha sztráda is lesz a falu mellett, talán ez szintén megváltozik.

Olvasóink írták

  • 3. ghb 2011. szeptember 29. 23:44
    „Scottnak teljesen igaza van.”
  • 2. scott1 2011. szeptember 29. 18:13
    „Az ingatlan piacuk összeomlott, sok helyen 50%-kal olcsóbbak az ingatlanok mint pár éve, fizetőképes kereslet nincs, ezért nem vásárolnak most nálunk se... amellett, hogy olcsóbbak vagyunk, és az infrastruktúránk is jobb, nem győzik hangsúlyozni, hogy az itteni ingatlanok még jobb konstrukciók is. Kisebb a munkanélküliségük, de ott a 23,5 milliós lakosságból már csak kb. 20 millió él otthon... A minibálbér kisebb és kisebb ÁFA mellett is átjárnak bevásárolni, az élelmiszereink annyival olcsóbbak, hogy tőlünk hordják, ami miatt nem is beszélnek már önálló agrárkultúráról (több százezer hektár termőföldjük beműveletlen évek óta). Az államdeficitet nem tudják piaci alapon dotálni, ezért még most is IMF hitelből élnek. Akkora a bűnözés, hogy az megakadályozza a schengeni csatlakozásukat, ami miatt csak másodrangú uniós állampolgárnak érzik magukat. Ma éppen a második legnagyobb vállalat jelentette be, hogy hátat fordít Romániának magával víve a GDP-jük egy részét. A turizmusuk siralmas. Szóval szerintem egyelőre még ne akarjunk az Ő helyükbe lenni....”
  • 1. papika56 2011. szeptember 29. 15:30
    „Merjünk nagyot álmodni ! Ma már nem jönnek át Romániából ide lakni , inkább vissza települnek. Ott 1000 X jobb az élet mint itthon kis hazánkban. Ott van munka, olcsóbb az élet. pl. az üzemanyag stb.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üzemépületet avatnak Kiszomboron

Kiszombor - Péntek délelőtt 11 órakor avatják a Gabonakutató Nonprofit Kft. új üzemépületét a… Tovább olvasom