Délmagyar logó

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 20°C | 28°C Még több cikk.

Percek alatt ér a mentő Nagyérre Tótkomlósról

Nagyér, Pitvaros, Tótkomlós - Nagyérre most már három-négy perc alatt ér a mentő, a korábbi húsz perc helyett. Eddig a 35 kilométerre lévő Makóról kapták a segítséget, ezentúl Tótkomlósról, ahol néhány napja adták át az új mentőállomást.
Nagyér, Ambrózfalva, Pitvaros és Csanádalberti lakossága örül az új, tótkomlósi mentőállomásnak. Lényegesen hamarabb ér a településekre a mentő, mint korábban. Makó messzebb van, mint a Békés megyei Tótkomlós.

– Bármilyen gyorsan is jöttek a makói mentősök, a riasztást követően több mint húsz perc kellett, hogy ideérjenek. Fizikai képtelenség lett volna gyorsabban… Ráadásul az út minősége sem túl jó. Szerencsére a távolság miatt nem halt meg senki – mondta Lőrincz Tibor, Nagyér polgármestere.

– Tótkomlós mindössze négy kilométerre van tőlünk, a menetidő öt percen belüli. Nagyon örülünk, hogy a szomszéd megye új mentőállomással gazdagodott, nagy biztonságot jelent ez nekünk is.

A több mint 90 millió forintból megépített mentőállomás elsődleges ellátási területe Békés megyében Tótkomlós, Békéssámson és Mezőhegyes, Csongrád megyében Nagyér, Ambrózfalva, Pitvaros és Csanádalberti. A Csongrád megyeieket ezentúl is a makói kórházba viszi a mentő.

– A mi esetünkben körülbelül harmadára csökken az az idő, amíg ideér a mentő, márpedig ez nagyon fontos. Ha ez harminc éve is így lett volna, lehet, hogy még ma is élne az apukám – említett egy személyes példát Radó Tibor, Pitvaros polgármestere.

– Még kisgyerek voltam, amikor édesapám 1984-ben agyvérzést kapott. Akkoriban telefonálni is nehéz volt a mentőknek, hiszen csak néhány készülék volt Pitvaroson. Édesapám a makói településjelző táblánál halt meg a mentőben. Ha csak 9 kilométerről jött volna a segítség, mint most, akkor lehet, hogy életben tudták volna tartani. Ezért is fontos a távolság, hogy súlyos esetekben minél hamarabb szakember kezében legyenek a betegek, sérültek – hangsúlyozta.

Korábban írtunk arról, hogy a Szentesi járás megyehatár melletti települései is szeretnék, ha közelebbről kapnák a mentőellátást. Árpádhalom és Eperjes is közelebb van Orosházához, mint Szenteshez. A tűzoltók is Orosházáról érkeznek a két településre.

– A mentőellátás nem ismer szigorúan megyehatárokat. Az egészségkárosodás mértéke, a közúti megközelíthetőség, valamint a környék szabad mentőkapacitásának ismeretében Árpádhalomra és Eperjesre is érkezhet segítség Orosházáról is – válaszolta megkeresésünkre Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója.

Nagymágocs szeretné, ha mentőállomás létesülne a településen, ami elláthatná a környék településeinek lakosságát. Szebellédi Endre polgármestertől tudjuk, az önkormányzat épületet is biztosítana az állomáshoz. Győrfi Pál ezzel kapcsolatban azt válaszolta, orvosi utasításra elrendelt mentőszállítások esetén a szentesi állomásról célszerűbb mentőegységet indítani, mivel a betegbeutalási rend szerint a Dr. Bugyi István Kórházhoz tartoznak.

– Hangsúlyozom, közvetlen életveszély esetén a regionális mentőszervezet a leghatékonyabb megoldást alkalmazza – tette hozzá a kommunikációs vezető. Kiemelte, a mentőszolgálatnál uniós pénzből zajló hálózatfejlesztés elsődleges célkitűzése az, hogy 15 percen belül el tudjanak érni mindenkit. Csongrád megye helyzete ebből a szempontból az országos átlagnál jobb, ezért született az a döntés korábban, hogy más területeken nagyobb szükség van új mentőállomások létesítésére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megújult a makói és a vásárhelyi kórház

Megújult a makói és a vásárhelyi kórház
Új épületeket húztak fel, osztályokat költöztettek és műszereket vásároltak a több mint 3 milliárd forintból. Tovább olvasom