Délmagyar logó

2019. 05. 23. csütörtök - Dezső Még több cikk.

Pulitzernek nem tetszene a mai magyar sajtó

Makó - A korrupció elleni küzdelem és a politikától, gazdasági érdekcsoportoktól való függetlenség tekintetében a mai magyar sajtónak lenne mit tanulnia Pulitzer Józseftől – hangzott el a makói születésű amerikai újságíró és lapkiadó tiszteletére rendezett tanácskozáson. Ez alkalommal adták át a fiatal újságírók számára alapított díjat.
Nem fair dolog sajtócézárnak, médiamágnásnak nevezni őt, mert nem egyszerűen laptulajdonos volt, hanem a modern újságírás megteremtője – hívta fel a száz éve elhunyt Pulitzer József életművének lényegére a hallgatóság figyelmét Csillag András főiskolai tanár, az életmű kutatója a jeles évforduló napján tartott szombati makói megemlékezésen.

Pulitzer-díjátadó és megemlékezés Makón. Fotó: Frank Yvette (galéria)

A résztvevők megkoszorúzták a szoborparkban a város szülöttének mellszobrát, és a Koronában konferenciát tartottak. Csillag emlékeztetett, Pulitzer ismerte föl, hogy a sajtónak a közélet tisztaságáért folytatott harccal kell a haladást szolgálnia. Az ő lapjai használtak először illusztrációkat, vezettek be hétvégi, női és szabadidős mellékleteket, ő közölt szerkesztőségi véleményt és szorgalmazta a tényföltáró riportok készítését. Az első magyar származású kongresszusi tagként hamar ráébredt, hogy az újságírás és a politika nem művelhető egyszerre, mert a sajtót a hatalom mindig megpróbálja befolyásolni.

Az 1847-ben Makón született férfi ősei zsidó kereskedők, a 18. században telepedtek le Makón – mondta Urbancsok Zsolt történész, főlevéltáros. A dédapa, Baruch, a nagyapa, Mihály, és az édesapa, Fülöp is kereskedelemmel foglalkozott, s a család időben fölismerte a kínálkozó lehetőségeket. Csak abban hibáztak, hogy épp akkor költöztek Pestre, amikor itthon igazán föllendült a hagymatermelés és -kereskedelem. Jellemző, hogy egy polgár újította meg a sajtót, hiszen a hírlapírást a polgárság igényei hívták életre és formálták világszerte – mondta Horváth Gábor, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese.

Pulitzer-díjátadó és megemlékezés Makón

Az országos napilap korábbi amerikai tudósítója emlékeztetett arra, hogy a sajtó- és véleményszabadságot az USÁ-ban a független állam egyik legfontosabb vívmányának tekintik, naponta hivatkoznak rá vitás ügyekben. Idézte Thomas Jeffersont, aki, ha választania kellett volna, inkább kormány nélküli, de újságokkal ellátott országot kívánt, mint sajtó nélküli, de kormánnyal rendelkező országot. Ma azok a legjobb lapok Amerikában, amelyek családi tulajdonban vannak, mert a nagy médiabirodalmakat a könyvelői szemlélet irányítja, ami gyakran jut arra a következtetésre, hogy a kormánnyal okosabb jóban lenni.

Itthon, nekünk nincs szégyellnivalónk, de sok még a tennivalónk – utalt a magyar sajtó helyzetére Wisinger István televíziós újságíró, tanár. Ha Pulitzer most hazalátogatna, valószínűleg tetszene neki a magyar média sokszínűsége, az internetes blogok világa is lelkesítené. A magyar bulvárból a bulvárújságírás atyja bizonyára hiányolná a közéleti érdeklődést, azt pedig sajnálná, hogy van is oknyomozás meg nincs is, és hogy a publicisztikaírás ennyire pártos. A levezető elnök, Baló György televíziós újságíró úgy foglalta össze a tanulságokat, hogy a korrupció elleni harc, a politikától és a gazdasági érdekektől való függetlenség terén lenne mit tanulni Pulitzertől.

Pulitzer-díjátadó és megemlékezés Makón

Az ünnepségen immár ötödik alkalommal adták át Molnár László makói újságíró, képviselő ötlete nyomán a diákújságírók számára alapított Pulitzer József Szülővárosa Díjat. Idén összesen 66 pályamű érkezett, s a bírálóbizottság – amelynek tagja lett Sulyok Erzsébet, lapunk főszerkesztője is – középiskolás kategóriában Schmalcz Attilának ítélte a díjat, az egyetemisták, főiskolások között Kovács Anikó vehette át a Pulitzer-szobor mását Buzás Péter polgármestertől. Különdíjat kapott Gáncsos Kármen és Sándor Alexandra Valéria. Utóbbi nem tudott eljönni, a díjat tanára, a nyíregyházi főiskola docense, Zöldi László újságíró vette át. Zárszóul Eötvös Pál, a MÚOSZ nemrégen leköszönt elnöke arról beszélt, hogy akik ezt a szakmát művelik, ma gyakran kerülnek válaszút elé: hitelesen dolgoznak, vagy vigyáznak egzisztenciájukra. Ő is szeretne hinni abban, hogy van remény, és ez a helyzet változni fog.




Olvasóink írták

  • 18. deszkás 2011. október 31. 15:15
    „Hofiról jut eszembe :utolsó útjára mégse kisérte el egyetlenegy "nagymagyarunk se".”
  • 17. nagyi8 2011. október 30. 21:42
    „Kedves ,,1. v.imre 2011.10.29. 22:41"

    Írásának a tartalmával teljesen egyet értek.
    Nem hitelesek a politikusok. Hiszen az ország már szinte ordít, milyen hiteltelenek.
    Abban is - sajnos - egyet értek, hogy változás alig látszik az égbolton.
    A vörös-kék erőszakot felváltotta a narancssárga. De az erőszak maradt.

    Ami az írásának a stílusát illeti Kedves v.imre, továbbra is el vagyok varázsolva. A megyében csak egy személyre tudok gondolni. Sőt, még azt is meg merem kockáztatni, hogy tudom is, kiről van szó. Jómagam szívesebben olvasnám írásait a DV, vagy egyéb oldalakon, mint sok ,,együttúszót". A stílusa könnyed, de egyben nagy figyelmet is igényel. ,,Éles", hogy utána a lényeget - tényekkel - alátámassza.

    Elnézését kérem, mert az elősző beírásom alkalmából nem említettem meg a nevét. Mert Hofi egy országos kaliberű zseni. Erich Fromm az egyetemes kultúra jeles képviselője. De úgy gondolom, a talajon élek azért, mert ugyan olyan fontosnak tartom azokat a lényeket - mint Ön is -, akik a helyi, területi ügyekben ilyen szinten pozitív, értékes nézetekkel járulnak hozzá életünkhöz. Ilyen szintű kritikus véleménynyilvánításra kevesen képesek.

    Arról nem is sokat beszélek, hogy a ,,fejhajtók" - MSZP, SZDSZ - az 1945 utáni kritika ellenes/ellenséges világát mára is - sajnos - átmentették. Mint mondogatom: ne várjuk el a farkastól, hogy demokrata lesz. Nem lesz, mert farkas.

    Ha ők a farkasok, akkor mi vagyunk a nyulak? Nem gondolom, mert beírtunk legalább.

    Köszönöm, hogy beírt.
    .”
  • 16. Csecs 2011. október 30. 21:06
    „Nekem meg Jószef Pulitzer munkássága nem tetszik. Az ő öröksége a hangulatkeltés a lejáratás, a hecckampány és minden, ami az újságírást a "kimondhatatlan" lobbi fegyverévé tette. Nem vagyok büszke a magyarországi származására!”
  • 15. CsImre 2011. október 30. 19:26
    „Mindezt a DM-en olvasni... muris.”
  • 14. nagyi8 2011. október 30. 18:35
    „Zavart világ zavart emberek miatt!

    Épp azok hajtanak fejet a cikkben szereplő szobor előtt, akik - többek között - megakadályozzák a sajtószabadságot ebben a térségben. A képen nem szereplők pedig a cikkíró, a főnökei és még jó páran.

    Talán a szégyen miatt hajtják le a fejüket? Nem valószínű. Nekik nincs szégyenérzetük. Akkor miért? Valószínű a színházi előadás kívánja ezt. A színház miatt jutott ide a ,,demokrati_kuss" környezetben Magyarország.

    S az alaptalan vádaskodás ne legyen az én részem. Elő a tényekkel, mondanák Pulitzerék! Nos, Mester, mondanám: a DV MEGTAGADTA A JOGERŐS SZEGEDI BÍRÓSÁG ITÉLETÉNEK közlését a lapban. Na, mondaná a Mester, ez fiam a kivétel. S a kivétel erősíti a szabályt, mondaná a Mester. S ekkor már újra előállt a (hatalmi) rend. A kör bezárult.

    Az erősebb kutya @, mondta Édesapám. Milyen igaza van ma is, s sajnos ez így is marad.

    Magyarul: Nálunk nincs még sajtószabadság. Ma H-ban sajtóérdek van. Ki, honnan, kitől kapja a lé-t. ,,a lé határozza meg a tudatot" mondta a jó Hofi. Milyen igaza van. Egy zseni volt ő, mert magyarosan, magyar ízekkel, szavakban, egyszerűen és humorosan (!) kifejezte a magyar hatalmi réteg lelkét, tudatát, gondolkodását. Egy zseni. ,,A lé határozza meg a tudatot." Miért nem kap Hofi Géza Pulitzer Díjat?

    Vagy miért nem adják meg a Pulitzer Díjat Erich Frommnak? Aki a ,,hatalom arroganciájáról" írt rengeteget. Éppen az elől menekült ki hazájából Amerikába, ahova Pulitzer is kiment. Mert mi, lakosok, itt Makón nap, mint nap érezzük a ,,a hatalom arroganciáját". Sőt emiatt mentünk a Szegedi Bíróságra is, ahol a Buzás féle önkormányzati hatalmi arrogancia el lett ítélve, vesztettek az arrogánsak - ideig, óráig -, hogy utána rövid megtorpanás után ugyan olyan arrogánsan folytassák, ahol abbahagyták. A zseni Erich Fromm a lelkük mélyéig belelátott az arrogánsaknak. Szerencsére le is írta könyveiben. Pl. a ,,Die Charakterlehre". Ahogy ezeket a sorokat írom, a Google ,,Erich Fromm" 2´840´000 hivatkozást ad ki. Nos, a tudós levetkeztette az arrogánsakat - írásban -, tudományos pontossággal leírta jellemzőiket. Tudományosan vizsgálta meg a karaktert, mert a tudománynak meg vannak a tisztességes módszerei. A tisztességes tudósnak ragaszkodni kell az előírt tudományos módszerekhez. Erich Fromm egy tisztességes, dolgos zseni volt. Megérdemelné a Pulitzer Díjat.

    Fejet hajtanak? Szégyelljétek magatokat Pulitzer József szellemében!
    .”
  • 13. komló 2011. október 30. 18:34
    „Ennyit nem ér az ország hajójának vezetése : 386+1 álamfő x 750000Ft+álamfő nem tudom ? Ft / hó . . . és egyre távolabb kerülünk Európátol”
  • 12. TrombiFrédi 2011. október 30. 16:36
    „Leírom mégegyszer hátha leadják! Sem Eötvös munkássága, sem a Dm által képviselt színvonal nem tetszene Pulitzernek!!!”
  • 11. v.imre 2011. október 30. 14:02
    „8. joy 2011.10.30. 12:49

    Természetesen tudom értelmezni. Ma még senki sem tudja, mi fán terem, illetve milyen fa is a "hitelesség"? Van-e remény arra, hogy valaki valaha is rátaláljon a mai Magyarországon.”
  • 10. spiler 2011. október 30. 13:13
    „nekem se”
  • 9. vélemény 2011. október 30. 12:58
    „" ... a politikától, gazdasági érdekcsoportoktól való függetlenség tekintetében a mai magyar sajtónak lenne mit tanulnia Pulitzer Józseftől"
    Ez a megállapítás jelen sajtóorgánumra természetesen nem igaz.”
  • 8. joy 2011. október 30. 12:49
    „1!
    Bocsi, de tudod értelmezni az általad bettett idézetet, vagy csak a félreérelmezésig jutottál?”
  • 7. szpirigonzálesz 2011. október 30. 10:08
    „Az ostobaság fokozható:
    Kittenberger Kálmánnak tetszene a mai Afrika?”
  • 6. deszkás 2011. október 30. 09:59
    „Visinger? Baló? Két "régi" harcos ők nem "épitették a ..."? Sulyok Erzsébetnek gratulálok.”
  • 5. KamuNeni 2011. október 30. 07:32
    „Rohej ez a bohockodas.
    Miert nem adtak ennek az un. unnepsegnek az arat egy leveskonyhanak. Sokkal jobb celt szolgalt volna. Pulitzer sok mindennel nem ertene egyet nem csak az ujsagirok quality-javal.”
  • 4. bubuk 2011. október 30. 07:07
    „Pont az Eötvös mutat példát? Aki a nem létező levelet lehozta a Népszabiban? Ne vicceljünk már ennyire. Ha nem tetszik a rendszer, akkor kirúgják a sajtómunkást, mint minap Dési Jánost az ATV, oszt jónapot.”
  • 3. Jozsoci 2011. október 30. 06:11
    „Az MTVA létrehozásával a rádiós és televíziós közmédia gyakorlatilag a fidesz kezébe került, ez nyilvánvaló a tartalomból. Még szerencse, hogy van objektív hírtévé is, amit persze a fideszesek neveznek "komcsiknak".
    A DM-t is ezzel vádolják néhányan, de ne törődjenek vele, továbbra is tényszerűen tájékoztassanak.”
  • 2. hajosinas 2011. október 30. 04:03
    „Úgy tűnik, kik a sajtóban fontosak voltak,fontosak, és fontosak "lesznek", mindenki jelen volt az emléktanácskozáson.Sokmindenről beszéltek is mit elődeik ma csodálkozva és megvetve értékelnének.Nos akkor talán mivel ők a kor szakemberei, hát tegyék meg a szükséges lépéseket a tiszta, politika és személyi érdekek nélküli ujságírás érdekében.Mer ha ezt ők nem teszik, mások nem tudják helyettük megtenni.”
  • 1. v.imre 2011. október 29. 22:41
    „"Zárszóul Eötvös Pál, a MÚOSZ nemrégen leköszönt elnöke arról beszélt, hogy akik ezt a szakmát művelik, ma gyakran kerülnek válaszút elé: hitelesen dolgoznak, vagy vigyáznak egzisztenciájukra. Ő is szeretne hinni abban, hogy van remény, és ez a helyzet változni fog."

    Jó érzéssel fogadva a beszámolót, azért a végét olvasva elmosolyodtam. ,,...szeretne hinni abban, hogy van remény, és ez a helyzet változni fog." Ha a remény változni fog, az a reménytelenség lesz? Ha a ma magyar újságírója adekvát összehasonlításban annyira biztos lenne a ma épített társadalmi rend anatómiájában, mint az én mással össze nem téveszthető bizonyosságom Baló György személyéről, amint sok évtized távlatában változatlan mentális kisugárzással néz fel és szét környezetére a fényképeken. Igen, ő a mással össze nem téveszthető Baló György. De ugyanilyen bizonyosságot nem tudok mondani a magyar valóságra, ahol sokan, nagyon sokan a média szereplői között is csak tétován bolyonganak az eredeti tőkefelhalmozás önző lehetőségével kiegészült, a szocializmusban kivívott egyéni és kollektív jogbiztonsághoz való nosztalgikus eszmeiség kölcsönható bizonytalanságában. A fő igazodás probléma ez az elmúlt évszázadok folyamán - mondhatom - soha nem rajtunk múlt állandóan változott magyar történelmi alaptalanság. Elismerem, a ma újságírójának, tollforgatójának, írójának, költőjének teljesíthetetlen feladat úgy írni bármiről, hogy azt az ,,ellentábor" meg ne támadja. Éppen az objektív módon meg nem fogható alap hiányában. Ez a speciális eltérő lelki állapot robban ki alkalmanként, mint legutóbb történt ez Kertész Ákos esetében. De mit is remélhetünk manapság lelki feszültségeink levezetésére, ha már csak emlékeinkben idézhető vissza az a 45 előtti nyüzsgő, Isten adta szellemi képességekkel megáldott irodalmár réteg, akik műveikben képesek voltak a lét kínjait és szépséges pillanatait a maguk lokális állapotaiban megénekelni úgy, hogy ezen műveikből kiérződött volna a másféle életmód, élethelyzet iránti minősítő célzatosság, gyűlölet, megjegyzés. Hol vagyunk attól, hogy pl. Móra Ferenc műveit olvasva kényszert éreznénk tollat ragadni a nincstelen zsellér sorsa javításáért a gazdag rovására? Vajon Móra Ferenc tollat ragadna-e azért, hogy szűnjön meg a kormány, hogy az ő pénzüket is osszák szét a zsellérek között? Mint ma ágálnak sokan amellett, hogy el kell zavarni a Parlamentet. Hogy több jusson minden egyes állampolgárnak. Mire mennék havonta 40 forint többlettel? Nekem ennyit megér, hogy valakik vezetik az ország hajóját.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

170 millió kellett szakértőkre Makón

Az elmúlt hat év alatt közel 170 millió forintot fizetett ki a makói önkormányzat szakértőknek. A legnagyobb összeget az építkezés előtti közbeszerzések lebonyolítása vitte el. Tovább olvasom