Délmagyar logó

2019. 06. 17. hétfő - Laura, Alida 20°C | 28°C Még több cikk.

Segíti a város a makói hagymásokat - A győztesek fejenként másfél milliót kaptak

Makó - 9 milliós pályázati támogatással segíti a helybeli hagymatermesztőket a makói önkormányzat. A keretösszegre 28-an jelentkeztek - a 6 győztessel tegnap kötött a város szerződést.
– Bár Makó számára egyre inkább a turizmus jelenti a jövőt, továbbra is fontos a mezőgazdasági hagyományok ápolása, fenntartása – indokolta Farkas Éva Erzsébet polgármester, miért támogatja pályázat kiírásával a helyi hagymatermesztőket a város. Csütörtökön, a támogatói szerződések aláírása előtt elhangzott: a legutóbbi pályázaton 9 milliót osztottak szét a 6 győztes között egyenlő arányban – egyébként 28-an jelentkeztek. Arra is emlékeztetett, hogy a város előbb felére csökkentette, majd eltörölte a mezőőri járulékot, illetve a piaci helypénzt az őstermelőknek.

A hagymatermesztést támogató pályázat ötletgazdája, Kádár József gazdaköri elnök, önkormányzati képviselő azt mondta, sok a gond a hagymával – a fokhagymatermesztők a fejek eddig ismeretlen zselésedésére panaszkodnak, a vöröshagyma-termesztők meg arra, hogy egyre nagyobb teret nyernek a külföldi, áttelelő, magról vetett fajták. Hozzátette: a makói hagymatermesztők helyzetét tovább rontják a forgalmazás anomáliái, mint a külföldről, például Spanyolországból „nem mindig szabályosan" behozott hagyma. Ennek ellenére arra biztatta gazdatársait, ne hagyjanak fel a hagymatermesztéssel, sőt, ha lehet, az eredeti makói fajtával is foglalkozzanak – a legutóbbi hagymafesztivál is igazolta, hogy van rá kereslet.

A nyertesek valamennyien kis területen gazdálkodó, helybeli termelők; egyenként 1,5 millió forintot kaptak. Egyikük, a 48 esztendős Kátai Jenő azt mondta, ő mindenképp folytatni szeretné a hagymatermesztést, hiszen ebben nőtt fel, ez az élete. Húsz éve őstermelő. – Az utóbbi néhány év gyötrelmes volt. Ma már a hagyma ára nem olyan, mint a kezdetekkor volt, és nagyon nehéz állni a nemzetközi versenyt – fogalmazott. Elárulta: a támogatást gépvásárlásra költi, mert a termelési költségek megemelkedtek, és ezt csak gépesítéssel lehet csökkenteni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy anya tényleg mindent megtesz a gyermekéért: fiának dolgozott Éva néni, a csanádpalotai drogfutár

Egy anya tényleg mindent megtesz a gyermekéért: fiának dolgozott Éva néni, a csanádpalotai drogfutár
Megírtuk: egy 69 éves csanádpalotai asszony is érintett egy 200 milliós drogfogásban. Nem éppen… Tovább olvasom