A mórahalmi Szent Erzsébet Gyógyfürdőben strandoltunk, mindennap megtelik a fürdő

Az időjárásra nem lehet panaszuk a strandoknak, fürdőknek. Kisebb-nagyobb megszakításokkal hetek óta tombol a kánikula. Kísérőnk, Jenei Imre, a fürdő alkalmazottja azt mondja, szezonban napi 1500-2000 látogatót fogad a mórahalmi Szent Erzsébet gyógyfürdő, amelyet tavaly az Év fürdője díjjal tüntettek ki.

– Horgosról jöttünk, a Vajdaságból – segít ki minket földrajzi ismeretekkel az úszómedencéből kikiabáló Horváth Gellért, aki családjával érkezett. Kisfia, Gergő ötéves, megállás nélkül próbál elegáns fejest ugrani a vízbe, ami vagy sikerül neki, vagy nem. – Én járok úszóiskolába – mondja büszkén többször is. – Ebben az évben most vagyunk itt először, sok helyre járunk fürdeni, Makóra, Kiskunmajsára, itt tizenéve visszatérő vendégek vagyunk. Télen kicsit zsúfolt, de nyáron ideális, nagyobb a tér – sorolja a családfő.

Ha már szóba került a lángos, mi sem hagyjuk ki a klasszikus strandételt, amiért általában hosszú sorokban várakoznak a fürdőzésben megéhezett vendégek, de hétköznap ezt is el lehet kerülni. Tikkadt gyerekkoszorúban a helybéli Juhász Zoltán majszol egy lángost. – Takarítom a maradékot, amit a gyerekek nem ettek meg. A legnagyobb panaszuk az volt a gyerekeknek, hogy túl sok rajta a sajt, így hamar jóllaktak – mutatja nevetve Zoltán, aki a sajátja mellett ismerőse gyerekeit hozta el. – Most én vagyok a bébicsősz, ilyenkor nyáron hetente kétszer el szoktunk jönni – teszi hozzá, majd amikor legközelebb összefutunk, már minden gyerek egy-egy jégkrémet szopogat. Az még elfért a lángos mellé.

A zentai Zsadányi Emese nagyobbik fia, Patrik szintén jégkrémet evett, a hasára és a lábára is jutott belőle, öccse, a másfél éves Nathan kevésbé édesszájú, chipset csipegetett.

– Apuka elment kávéért – indokolja az anya apa pillanatnyi távollétét, majd elmondja, milyen érzelmi szálak fűzik őket a fürdőhöz. – Itt adtuk be az állampolgársági kérelmünket, és itt tettük le az állampolgársági esküt. Kilenc éve járunk ide, télen-nyáron – mondja a fiatalasszony. Délelőtt tíz óra körül érkeznek és délutánig maradnak. Közben habos kávéval a kezében csatlakozik a beszélgetéshez apuka, Molnár Csikós Zsolt, aki csak a kishatárátkelő nyitva tartása miatt panaszkodott. – Jó lenne, ha meghosszabbítanák, mert így nekem innen hatkor rohannom kell. Amaz, a nagyobb határ nyitva van, de ha ott várni kell, az a gyerekekkel nem egyszerű – magyarázza Zsolt, aki ezenkívül mindennel elégedett. – Béreltünk két ágyat, a gyerekek nemsokára elalszanak. Ez jó megoldás, nem kell vitatkoznom a nyug­ágyon senkivel se szerbül, se magyarul. Az értékmegőrző is kiváló, korábban hiányzott. A hűvösben elfekszünk egy kicsit, aztán haladunk tovább – búcsúzik tőlünk a család.

Jenei Endrét ekkor szólítja meg egy Szerbiából érkezett nyugdíjas fürdőző, aki a Varga csárda felől érdeklődik. A vendégek 60 százaléka érkezik Szerbiából és a Vajdaságból. A fürdő képviselői jelen vannak minden turisztikai vásáron, jól végzik a dolgukat, mert még Belgrádból is sokan eljönnek Mórahalomig, szezonban hetente kétbusznyi fürdőző érkezik ide a szerb fővárosból.