Mórahalom és környéke

2019.03.18. 11:01

Alig kell áramszámlát fizetni a bordányi közintézményekben

A közelmúltban nyerte el Bordány az Energiatudatos Önkormányzat védjegyet. Az elismerést a Parlamentben vették át Áder János köztársasági elnöktől.

Munkatársunktól

– Bordány önkormányzata évek óta kiemelt figyelmet fordít a megújuló energiaforrások használatára, a környezetkímélő megoldások népszerűsítésére – mondta lapunknak [namelink name="Kis-Patik Péter"] alpolgármester az elismerés kapcsán.


Az elmúlt évek sikeres projektjeinek és a még most zajló beruházásoknak is köszönhetően mára már szinte az összes bordányi közintézmény napelemmel termeli meg az elektromos energiát. Ennek köszönhetően a legtöbb ilyenben már vagy egyáltalán nem kell áramdíjat fizetniük, vagy csak minimálist.

 


Kis-Patik Péter szerint a napelemek használatával, azon túl, hogy sokat tudnak spórolni, szemléletet is formálnak, mert egyre több bordányi család döntött már úgy, hogy valamilyen energiatakarékos módszert használ az otthonában is.


Az Energiatudatos és Energiahatékony Önkormányzat díjat egyébként idén először kaphatták meg önkormányzatok is. Csongrád megyéből Bordányon kívül Röszke és Mórahalom is elnyerte az elismerést, amit egyelőre egy évig használhatnak. A díjakat március 6-án a Parlamentben vehették át a településvezetők Áder János köztársasági elnöktől.

 


Bordányban egyébként még nincs vége a fejlesztéseknek. A település vezetői jelenleg egy elektromosautó-töltő állomás telepítését tervezik.


– Bár Bordányban egyelőre nincs túl sok elektromos autó, mégis szükségesnek ítéljük ezt a beruházást. Például azért, mert így olyanok is biztosan eljönnek majd a településre, akik eddig azért nem látogattak ide, mert nem volt ilyen állomásunk – tette hozzá az alpolgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!