Mórahalom és környéke

2019.04.09. 21:05

Gyopáros Alpár kormánybiztos Üllésen beszélt a kistelepülések fejlesztéséről - Fotók

A Magyar Falu program pályázatait személyesen vitatta meg az érintett polgármesterekkel Gyopáros Alpár kormánybiztos. Öt pályázaton már lehet indulni, a többit folyamatosan írják ki idén. Az egyik legnépszerűbb a falusi utak, járdák korszerűsítésére irányuló támogatás.

Hajó Edina

A Magyar Falu programról és a falusi csokról tájékoztatta a térség polgármestereit Gyopáros Alpár kormánybiztos Üllésen kedden. A Magyar Falu program támogatásaiból jelenleg öt már elérhető: az egyházi, illetve önkormányzati közösségi terek fejlesztése mellett az orvosi rendelők felújítására, orvosi eszközök beszerzésére és orvosházak fejlesztésére pályázhatnak az érintett önkormányzatok. Gyopáros Alpár hangsúlyozta, a falusiak írják ezt a programot, nem a fővárosban született.


– Szeptember óta 52 településen jártam, ahol több mint háromezer önkormányzati vezetővel találkoztam. Az ő javaslataikat, tapasztalataikat beépítettük a programba. Ezeket még most is gyűjtjük, így a 15 kiírásra váró támogatási program tartalmi kérdéseiben is módosíthatunk – magyarázta a Magyar Falu program kormánybiztosa. Elmondta, egy étlapot kínálnak az ötezer fő alatti települések polgármestereinek, amelyből maguk választhatják ki, mi az, amire szükségük van.

 

Gyopáros Alpár kormánybiztos folyamatosan egyeztet a kistelepülések polgármestereivel, az ő tapasztalataik alapján írták ki a Magyar Falu program pályázatait. Fotó: Frank Yvette - GALÉRIA


Nagy Attila, Üllés polgármestere elmondta, ők biztos pályáznak belterületi utak felújítására. Ehhez a kormánybiztos hozzáfűzte, vélhetően ez lesz a legnépszerűbb támogatási forma. Tanács Gábortól, Bordány polgármesterétől megtudtuk, ők a szolgálatilakás-felújításra pályáznak majd, de az utak, járdák korszerűsítésére és a temető karbantartására is.


– A program célja, hogy helyben tartsuk a fiatalokat, akiknek megfelelő életstílust kívánunk biztosítani a falvakban is – magyarázta a kormánybiztos. Az ország 2887 települése vehet részt ebben, a megyéből 50 pályázhat. A kormánybiztos a falusi csok pontos részleteiről is beszélt. Elmondta, módosítottak a feltételeken, így vélhetően több falu lesz érintett ebben, mint amennyiről korábban hallani lehetett.


Bordányban jelenleg zajlik a bölcsőde és az óvoda korszerűsítése TOP-os forrásból. A Magyar Falu programban az utakat, járdákat korszerűsítenék, valamint pályáznak a temető karbantartására és szolgálati lakások felújítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!