Mórahalom és környéke

2019.08.30. 14:01

Homokhátságért posztumusz díj Vastag Józsefnek

A Homokhátság legnagyobb ünnepén, az augusztus 19-én megtartott Homokhátság Búcsún Vastag Józsefet, egykori röszkei lakost a Homokhátságért Díj posztumusz kitüntetetésében részesítették.

Munkatársunktól

Vastag József egykori nyugdíjas röszkei tanító, iskolaigazgató, a szegedi paprika hagyományai­nak őrzője, az ország legidősebb paprikatermesztője volt, aki Bálint Sándort személyesen ismerte, ő bízta rá a szegedi pap­rika múltját. A valamikori tanár, népművelő és paprikatermesztő 2014-ben hunyt el, de életében már számos kitüntetést tud­ha­tott magáénak. Ilyen volt a Hű­­séggel Röszkéért, a Röszke Község Díszpolgára, a Fűszerpaprika Terméktanács Díj vagy éppen a Csongrád Megyei Közgyűlés Alkotói Díja.


Vastag József 1929-ben szü­­letett Madarásztón, ahol édes­­apja a tanyai iskola tanító­ja­­ként dolgozott. Itt ivódott bele a paraszti élet szeretete, a tanyai-falusi emberek tiszte­lete. A röszkei Kancsalszéli is­­kolában pedagógusként gyer­mekek százait tanította írni, ol­­vasni, számolni. Jó nyelvérzékének és hadifogolytáborban szerzett orosz nyelvismeretének köszönhetően kezdetben képesítés nélküli orosztanárként, majd a tanárképző főisko­­la orosz szakát elvégezve orosz­­tanárként a Röszkei Általános Iskola lett a munkahelye nyugdíjazásáig.

Elkötelezett lokálpatriótaként Vastag József életének meghatározó eleme volt a közösséghez való tartozás. A szegedi paprika hagyományainak őrzője volt. ARCHÍV FOTÓ: KARNOK CSABA

Elkötelezett lokálpatriótaként Vastag József életének meghatározó eleme volt a közösséghez való tartozás. A szegedi paprika hagyományainak őrzője volt. ARCHÍV FOTÓ: KARNOK CSABA

A tanítás mellett népműveléssel is foglalkozott: néptánctanfolyamot szervezett, megszervezte a Röszkei Hasító Együttest. A helyi kulturális értékek kutatá­­sa, a Röszkei Monográfia anyagainak összegyűjtése és kiadása, a fűszerpaprika-termesztés és feldolgozás hagyományainak megtartása és továbbvitele életének sarokkövei voltak.


Az augusztus 19-én nyolcadik alkalommal megrendezett Homokhátság Búcsún Mórahalmon Vastag Józsefet része­sí­tették a Homokhátságért Díj posztumusz kitüntetésében. Az elismerést lánya, az ugyancsak röszkei díszpolgári címmel ki­­tüntetett Kozmáné Vastag Judit, valamint unokája, Koz­ma Zsófia vette át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!