Mórahalom és környéke

2019.07.10. 18:21

Minden és mindenki megtalálta Rozit, aki algyőiként lett a legismertebb mórahalmi

Algyőiként lett a móra­halmi közösségi élet motorja: színtársulatot alapított, játszik, a helyi televízió indulásakor is ott volt, a homokháti város neki köszönheti első testvértelepülését, az erdélyi Csíkszentmártont. Magyar Istvánné, Rozi 72 évesen is aktív. Azt mondja, egyik titka az örökös kíváncsiság és érdeklődés, a másik a pozitív életszemlélet.

Arany T. János

Kedvencek


Magyar Istvánné, Rozi kedvenc étele a rakott cukkini, amit gyakran készít két unokájának. Kedvenc itala a jófajta áfonyás ágyaspálinka, amit almapálinkával készít és aszalt vörösáfonyával ízesít. Ez a színtársulat és az utazások kedvenc itala. Kedvenc úti célja Erdély.

Gyerekkorodban is már ilyen aktív voltál?

– Persze. Mindenféle mozgalom megtalált. Az úttörőmozgalom, majd a középiskolában az évfolyamtitkárság, a KISZ-titkárság, az irodalmi klubok. Min­dig fontos volt a közösség az életemben. Anyai nagyapám volt ilyen temperamentumú. Egyrészt tehát családból hozott dolog, aztán az életem úgy alakult, hogy mindenhol szervező voltam. Népművelő–könyvtár szakon végeztem, a munkám miatt rengeteg embert megismertem. A megyéhez való kötődésem és ragaszkodásom innen fakad: minden települést, annak papját, tanácselnökét, intézményvezető­jét megismertem. Algyőiként a Somogyi-könyvtárból kerültem ide. Amikor Nógrádi Zoltán polgármester lett 1994-ben, ő hívott Mórahalomra, így kerültem ide 1995-ben. A könyvtárban egy évet dolgoztam, mert Zoli látta, hogy engem igazándiból a Jóisten nem erre teremtett.


Könyveket is szerkesztettél Mórahalomról.

– A helyi embereket úgy lehet legjobban bevonni, ha együtt is­­merjük meg a településünket. Felkutattuk a régi tanyai iskolákat, a kisvasút, a közigazgatás történe­tét. Az ethoszt teremtettük meg Mórahalomról. Fontos volt, hogy a helyiek rácsodálkozzanak a múltjukra. A három krónika, ami 1999 és 2002 között jelent meg, a mai na­­pig nagyon fontos látlelet.

Magyar Istvánné Rozi 72 évesen is aktív, tele energiával. FOTÓ: FRANK YVETTE

Magyar Istvánné Rozi 72 évesen is aktív, tele energiával. FOTÓ: FRANK YVETTE

Nemcsak a háttérben tevékenykedsz, hanem amatőr színészként a helyi társulat alapító tagja is vagy.

– 2000-ben hoztuk létre a Mórahalmi Színtársulatot. Találtunk egy fotót 1938-ból, amikor István király halálának a kilencszázadik évfordulója alkalmából a helyi tanyai fiatalok előadták Sík Sándor István király-drámáját. Úgy gondoltuk, ha akkor meg tudták csinálni, akkor 2000-ben mi is képesek vagyunk erre. Soha nem gondoltuk volna azt, hogy ebből kinő majd egy mai napig működő amatőr színtársulat.


Honnan ez a rengeteg energia?

– Folyamatos bennem a kíván­csi­ság, az érdeklődés és az emberek szeretete. Valószínűleg nem tudnék otthon ülni a fenekemen. Érdekel, mi történik Deszken, Al­­győn, Földeákon, vagy éppen Sándorfalván. Követem az eseményeket, ha tudok, akkor jövök-megyek. Mórahalom első testvértelepülését, Csíkszentmártont is én hoztam 1994-ben.

72 évesen sem pihen sokat Magyar Istvánné, Rozi, aki algyőiként lett a legismertebb mórahalmi. FOTÓ: FRANK YVETTE

72 évesen sem pihen sokat Magyar Istvánné, Rozi, aki algyőiként lett a legismertebb mórahalmi. FOTÓ: FRANK YVETTE

Az amatőr színjátszás, az első testvértelepülés és a város monográfiája mellett mi az, amiben még első voltál?

– A kábeltelevízió is velem kez­­dődött, ott voltam az elején a többiekkel 2000-ben Duka Fé­­lixszel és Szécsi Gáborral. Ott is a mániám volt, hogy szerepeltessük a helyi értékeket. Volt egy Köztünk élnek című műsor, szinte már mindenki elment közülük, de olyan fontos arcok és emlékek maradtak meg a műsoron keresztül, amire a mai napig nagyon büszke vagyok.


Mi az, ami te még nem voltál?

– Énekes halott.


Mikor pihensz?

– Ha utazok, olvasok, amikor jó­­­­kat főzök a családnak, vagy együtt vagyok a barátaimmal, csa­­ládtagjaimmal. Rengeteget ol­­vasok, sokat készülök a kirándulásokra. Imádok utazni. Szívem szerelme Erdély, ahol legalább negyven alkalommal jártam.

Ábrahám Jolán, Magyarné Rozi és Szélpál Mária a mozgáskorlátozottak mórahalmi csoportjának megbeszélésén.FOTÓ: FRANK YVETTE

Ábrahám Jolán, Magyarné Rozi és Szélpál Mária a mozgáskorlátozottak mórahalmi csoportjának megbeszélésén.FOTÓ: FRANK YVETTE

Jelenleg a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete mórahalmi csoportjának vezetője vagy.

– Amikor nyugdíjba mentem, volt egy fantasztikus vezetője a csoportnak, Dohány Lászlóné, Etuka néni, aki engem kért fel a csoport vezetésére, bár nem voltam érintett. Átvettem a közösséget azzal, hogy néhány évig még elvezetem, ez volt 2004-ben. Meghatározó közössége ez is Mórahalomnak a többi mellett.


Nehéz volt rávenni erre a beszélgetésre. Azt mondtad, már 72 éves öregasszony vagy, kit érdekel a te életed. Jól tartod magad, tele vagy energiával. Ennek mi a titka?

– Néha én is bosszús vagyok, de nem szeretek panaszkodni, nem szeretek a bajaimmal foglalkozni. Az életet pozitívan élem meg. A másik az örökös kíváncsiság és érdeklődés. Igyekszem másoknak is jó példát mutatni.


Tele vagy energiával, ötletekkel. Milyen terveid vannak még?

– 72 évesen az ember már nem akar lenni semmi se. Van egy nagy könyvtáram, sokat olvasok, kirándulok, úszok és biciklizek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!