Mórahalom és környéke

2019.08.30. 11:34

Tavat építenek Ruzsán, ahol bográcsozni és BMX-ezni is lehet majd

Sánta Gizella, Ruzsa polgármestere ­viccelődve elárulta, egyszer azt mondta, addig lesz polgármester, amíg nem lesz egy hegyük és egy tengerük. A tó már készül.

Arany T. János

– Volt egy mély fekvésű közterületünk, a Dózsa György utca által határolt tér, ami a település legmélyebb pontja, ahol a belvizes időszakban megáll a víz. Régóta kezdeni akartam a területtel valamit, amikor 2017 elején megtörtént egy pályázati felmérés. Felhívtak, hogy a Természetvédelmi Világalaptól, azaz WWF-től két szakember kijön felmérni a területet. Akkor már kiválasztottak voltunk – mesélte Sánta Gizella, Ruzsa polgármestere.

Hegy és tenger

Sánta Gizella viccelődve elárulta, egyszer azt mondta, addig lesz polgármester, amíg nem lesz egy hegyük és egy tengerük. A tó már készül. A pályázatról és a munkamenetről a polgármester asszony utcafórumot tartott a közelmúltban az érdeklődőknek.


– Amikor bicikliztem a helyszínre, két környékbeli kissrác azt mondta, nagyon örülnek, hogy lesz tavunk, mert majd tudnak horgászni. Megkérdeztem, hogy na, de hal honnan lesz bele, mire azt válaszolták, hogy majd átmennek Üllésre és hoznak – mesélte.

Az ellenálló képességet növelik

Az Európai Unió környezetvédelmi politikáját támogató pénzügyi alap a LIFE (L’Instrument Financier pour l’Environnement), amelyet 1992-ben hoztak létre. A mostani projekt célja, hogy javítsa a legsérülékenyebb magyarországi önkormányzatok éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességét, a klímaváltozásból fakadó kockázatok csökkentésével. A résztvevők megismerik, tesztelik és elősegítik a fenntartható ökoszisztéma-alapú vízgazdálkodási megközelítéseknek és a természetes vízmegtartó megoldásoknak a helyi szintű környezetgazdálkodási stratégiákba, valamint az önkormányzat területrendezési tervezési gyakorlatába történő beépülését, integrálását.

Sütögetés, wifi és BMX- domb

– Pont két évvel ezelőtt, szeptember elsején indult el a beruházás, amire 64 millió forint áll rendelkezésre. Ennek fele a tó kialakításának költsége, másikat szemléletformálásra, tanulmányok elkészítésére fordítjuk. Önmagában a tó nem tud vizet produkálni. Az ivóvízminőség-javító program részeként keletkezik 20-25 köbméter dekantált, szürkevíz. Ezt irányítjuk el a tóba, ahol letisztul – magyarázta a polgármester.

A Dózsa téren épülő tó 500 köbméter és több száz négyzetméter. Jelenleg a munkálatok előkészületei zajlanak, a beruházás hivatalosan pénteken kezdődik. A tó környékén bográcsozó-, sütögetőhelyet, kültéri fitneszparkot alakítanak ki, utcabútorokkal látják el és ingyenwifi is elérhető lesz majd.


A tó október végére készül el, de a területrendezés csak jövő tavasszal fejeződik be. A kitermelt földből, a fiatalok kérését meghallgatva, BMX-dombot építenek.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!