Délmagyar logó

2019. 06. 27. csütörtök - László 20°C | 33°C Még több cikk.

A földikutyákat akarják megmenteni Öttömösön

Öttömösön találkoztak az ország földikutya-szakértői, hogy a térségben élő, kihalás szélén lévő állományt megtekintsék, védelmi feladataikat megbeszéljék.
Tavaly az év emlőse volt a délvidéki földikutya, amely őshonos magyar faj. Egyik populációja a megyében él, az Ásotthalom–Kelebia–Öttömös térségben, sajnos egyre csökkenő számban: jelenleg 180-200 egyedre becsülhető az állomány. A földikutya természetvédelmi oltalom alatt áll, védelmével kiemelten foglalkoznak a szakemberek.

Évente hat-nyolc alkalommal tart ülést az Agrárminisztérium tanácsadó testülete, az ürge és földikutya munkacsoport. Múlt héten Öttömösön találkoztak, ahol a két fajt kutató szakemberek vettek részt, tanácskozásukon elsősorban az itt élő populációk védelméről esett szó. 2013 januárjától lett védett a Kelebia, Ásotthalom, Mórahalom és Öttömös közigazgatási területén lévő tájvédelmi körzet, amely világviszonylatban is egyedülálló természeti értékek megőrzését segíti elő. Az öttömösiek csak földikutya- rezervátumnak hívják a falu mellett lévő többhektáros területet.

– Ezek az állatok a föld alatt élnek, így a túrásukból tudunk arra következtetni, hogy van itt földikutya. A találkozó keretében terepmunkát is végeztünk, megtekintettük az állományt, vagyis a túrásaikat. Ebből megpróbáltuk közösen megbecsülni a számukat – magyarázta Krnács György, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őre. Hozzátette, azt nehéz megmondani, hány állat él itt, hiszen élőhelyük is jelentősen csökkent. A szakértő azt is elmesélte, a 60-as években irtották az állatot, mert növényevő lévén megette a kiskertekben termelt krumplit és répát, ma viszont már annak is örülnek, ha a nyomát látják valahol. A szakemberek eldöntötték, a további védelmi feladatokat folytatniuk kell, az élőhelyüket bővítik, és aktív programba kezdenek a földikutyák védelmében.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alig kell áramszámlát fizetni a bordányi közintézményekben

Alig kell áramszámlát fizetni a bordányi közintézményekben
A közelmúltban nyerte el Bordány az Energiatudatos Önkormányzat védjegyet. Az elismerést a Parlamentben vették át Áder János köztársasági elnöktől. Tovább olvasom